Amit nem tududnk a kamaszokról…

Dr. Vekerdy Tamás | 2012. Szeptember 05.
"A szülők minden generációban újra áldozatul esnek annak az illúziónak, hogy a gyereknek nemcsak a figyelme, de az engedelmessége is örökre megmarad. De egy nap a gyerekből serdülő lesz, és minden megváltozik."

Az érzelmi függőségből fakadó engedelmesség – ahogy az a gyerekkorban volt – már nem létezik. A szülők mindent ugyanúgy folytatnának tovább, ahogy eddig, de a kamaszok ezt nem fogadják el. És a szülők gyakran csak még merevebben ragaszkodnak nevelési módszereikhez – hisz évekig sikeresen alkalmazták őket. Nehéz szülők lesznek belőlük. De ezzel nincsenek egyedül. A serdülőkor a tanárok és egyéb referenciaszemélyek számára is nehéz időszak. Ez az általános nevelői elbizonytalanodás időszaka.”

Kamaszkor

Az idézett szavak ráadásul jó szülőkről, jó gyerekekről és jó kapcsolatokról szólnak! Remo H. Largo és Monika Czernin Kamaszkor című könyvéből idéztem őket. A könyv alcíme: Hogyan segítsük át gyermekünket a serdülőkoron (Sanoma Media, 2012). Largo professzor a Zürichi Gyermekkórház fejlődéstani osztályának vezetője (három lánya és négy unokája van), Monika Czernin pedig újságíró, író, filmrendező Münchenben. A könyv kettejük műve, sok modern irodalmi és filmpéldával, melyek a szülőket megértőbbé tehetik mindazokkal a folyamatokkal szemben, melyek gyerekeikben a kamaszkorban lejátszódnak. Kitűnő, égetően aktuális könyv. A serdülőkort kiterjesztve szemléli: hátrafelé eljut a születésig (és megtudhatjuk, hogy minden a kisgyerekkorban kezdődik, a társadalmi integráció is – később már mindez késő!), előre pedig a globális kihívásokkal szembenéző világba való beilleszkedésig. Szülői és tanári kézikönyv, aminek a tanárképzések és tanártovábbképzések kötelező irodalmává kellene válnia nálunk is. Meggyőző német és svájci példákon – sikeres példákon – keresztül tudhatjuk meg, hogyan kezelhető az erőszak, melyek az erőszak prevenciójának lehetőségei, hogyan lehet az egész társadalom számára messzemenően sikeres a közoktatásba történő állami invesztálás – még az állam szegénysége esetén is –, hogyan juthatunk el a tanár kikerülhetetlenül bekövetkező kamaszkori trónfosztásától a tanár és a diák közös sikeréig. Mi változott a 19. és 20. században – a kamaszkort illetően is –, és milyen lehetőségekkel érkeztünk meg a 21.-be? Nem, nem a tanácsadás segít a kamaszokkal való helyes bánásmód kialakításában, hanem a mi felnőtti gondolkodásmódunk teljes megváltoztatása. Ha megtudjuk, hogy egy agyi magocska hatására hogyan kezd eltolódni a kamaszok elalvási ideje – ami miatt nem tudnak reggel időben és kipihenten felkelni – akkor például el lehet tolni az iskolakezdés időpontját, ahogyan ez az Egyesült Államok sok államában történt. Még nem mondtam, hogy a könyv arra is különösen alkalmas, hogy a belelapozó kamasz pontos tájékoztatást nyerjen önmagáról, testi, érzelmi és mentális változásairól. Oldalanként találkozunk meglepetésekkel. Megtudhatjuk, hogy a vizsgálatok szerint egyértelmű, hogy a mai fiatalok kötődéseikben és egymás kölcsönös támogatásában erkölcsösebbek, mint sok felnőtt, és hogy elsősorban nem a szexre, hanem a megbízható kapcsolatokra vágynak. Gondoltuk volna? Kutatásokból tudjuk meg, hogy milyen tévesek a sztereotípiák, a berögzült vélemények, az előítéletek. Legyen szó a „lányos fiúkat” vagy „fiús lányokat” illető előítéletekről vagy az alkohol- és drogfogyasztás démonizálásáról (amiről is az derül ki, hogy a legtöbb kamasz a kipróbálás természetes fázisa után, kikerülve a kamaszkorból, „sérülés nélkül” ússza meg ezeket a kalandokat). Mennyi és milyenféle tapintat kellene a felnőttvilág részéről a leválási folyamat megértésére, segítésére, a rendhez való kamaszkori viszony megértésére, az iskolai elvárások kamaszkori megváltoztatására – ennek is elemző leírását kapjuk. Valamit nagyon nem tudunk a kamaszokról, valamit nagyon rosszul csinálunk. Rosszabbul, mint néhány évvel, évtizeddel ezelőtt. A kilencvenes évek végén a kamaszok kétharmada még optimistán szemlélte jövőjét a társadalomban, 2006-ban már csak 42 százalék tekintett előre a fiatalkor természetes derűjével, és míg 12-14 éves korban csak 39 százalék látja komoran a jövőt, ez a 18-21 éveseknél már 60 százalékra nő. Holott van megoldás. Ezt mutatja például a németországi, berlini, 77 százalékban rossz anyagi helyzetben élő bevándorlók gyermekeit befogadó Rütli Iskola nagyszerű, elemzett példája. Rémiskolából az iskolavezetés és a tanári kar cserélődésével boldog mintaiskola lett. Lenne honnan tanulnunk.

Exit mobile version