A legfurcsább és legritkább szemek

nlc | 2018. Október 24.
Lenyűgöző dolgokra képes a természet. Vannak emberek, akik egészen különleges szemszínnel születnek. Ezek a szemek valósággal hipnotizálják azokat, akik rájuk néznek. Némelyik szempár olyan intenzív kék, akár az ég, vagy zöld, mint a smaragd, és ezt az intenzitást a bőr színe csak fokozza.

Hat szemszíntípus van: kék, barna, zöld, szürke, arany, albínó.

Létezik a jelenség, amikor az egyik szem színe eltér a másiktól. Ez egyébkén nem más, mint egy szemmutáció, amelyet heterokrómiának neveznek. Embernél, állatnál is előfordul ez a jelenség, legtöbb esetben örökletes, de betegség vagy sérülés eredményeképp is megjelenhet.

A ritka mutációnak több fajtája létezik. Teljes heterokrómia esetén az egyik írisz színe a másikétól különbözik. A részleges heterokrómia jellemzője, hogy az írisz egy részének színe eltér annak más részeitől, tehát egy szemben jelennek meg az eltérő színek.

A centrális heterokrómia esetében a két szín egyazon íriszen belül jelentkezik. A szem valódi színének ebben az esetben a külső szín számít.

Celebek

Híres színészek között is bőven akad különleges szemmel megáldott egyén. Mint például Demi Moore szemei is kétféle színben pompáznak, a színésznő egyik szeme barna, a másik pedig zöld – ez állítólag nagyon tetszett volt férjének, Ashton Kutchernek, aki a színésznő után Mila Kunis párja lett, aki szintén heterokrómiás.
A Született feleségekben feltűnt Josh Hendersonnál rögtön feltűnik az eltérés, a színész a zöld és a kék kombinációját tudhatja magáénak. A színész ismerős lehet a Dallasból is, ő alakította John Rosst, Jockey Ewing fiát.

A több sorozatban is feltűnt Alice Eve szemei gyerekkora óta különböző színűek, ez néhány fotóján igencsak feltűnő, mivel az egyik szeme elég világos. Ennek ellenére egy tévéműsorban ő maga mesélte, hogy kilenc hónapig volt együtt párjával, mire a férfinak feltűnt a különbség – nem gyakran nézett mélyen a szemébe ezek szerint.

Twiggy és David Bowie pózol egy lemezborító fotózáshoz 1973-ban.. (fotó: Justin de Villeneuve/Hulton Archive/Getty Images)

Kék szem

Egy 2008-as kutatás szerint a kék szem egy genetikai mutáció eredménye, ami 6-10 ezer évvel ezelőtt ment végbe. Minden ember, akinek kék a szeme, egy közös ősre vezethető vissza, aki ebben a korban élt és a barna szemszíne mutálódott.

A kék szem előfordulása Európában, illetve és Amerika, Kanada és Ausztrália európai eredetű lakosságában a legnagyobb. Skandináviában 80%, Nagy-Britanniában 50% feletti ez az arány. A kék szem foltokban megtalálható Észak-Afrikában, Irán és Pakisztán és Kasmír területén is.

Maga a kék szín nem festékanyag révén jön létre, hanem a fény szóródásának eredménye. A fény hullámhosszával összemérhető méretű szórócentrumokon bekövetkező szórást nevezik Tyndall-jelenségnek. A szórt fényben a rövidebb hullámhosszú – azaz kék színű – komponensek intenzitása nagyobb.

Barna szem

A barna szem előfordulásának aránya a legnagyobb a világon, ez tartalmazza a legtöbb melanint. A legelterjedtebb szemszín Ázsiában és Afrikában, míg a legritkábban Észak-Európában, illetve a Baltikumban fordul elő.

Zöld szem

A tiszta zöld szemszín a legritkább a Földön, mindössze az emberek 2 százalékának zöld a szeme. Ha mindkét szülőnek zöld a szeme, akkor a gyerekeik is zöld szeműek lesznek, mivel a szülőknél mindkét (azaz mind a négy), a szemszínt meghatározó gén a zöld színt kódolja. Habár, a zöld szemet sokan a kékhez gondolják közelebb állónak, valójában a barna szemnek egy kisebb pigmentációjú változata. A végleges szemszín általában hároméves korra alakul ki, de sok embernek még ez után is változik a szeme.

A heterokrómia egy szemmutáció, amikor is az egyik szem színe eltér a másiktól. Embernél, állatnál is előfordul heterokrómia.

Nyitókép: Thinkstock

Exit mobile version