Itt a Valentin-nap, és úton-útfélen ömlenek ránk a szívecskés mütyűrök, irodaszerek, kozmetikumok. Szinte észrevétlenül suttogják: vásárolj már egy kis boldogságot a párodnak! Nálunk otthon szerencsére ez nem szokás. Őszintén szólva nem is nagyon tudnék mit kezdeni azzal, ha valami fölösleges szivecskés porfogóval lepne meg a párom szeretete jeléül. Nem is lep meg, illetve nem így lep meg. Mert pontosan tudja, hogy az érzelemkifejezésnek ez a módja engem nem igazán hat meg.
De a lényeg, hogy a Valentin-nap alapgondolatával nincs bajom, hiszen miért is ne találhatnánk meg a módját ezen a szürke, tél végi napon, hogy valahogyan a párunk tudtára adjuk, mennyire szeretjük. Azt viszont nem gondolom, hogy ezt mindenképp ajándékvásárlással kell megtenni.
Emlékszem, kislánykoromban jó sokat veszekedtek a szüleim. Amikor anyu megorrolt valamiért, nem volt egyszerű kiengesztelni, képes volt napokig hallgatásba burkolózni, és fülsiketítő csenddel büntetni apámat, ha megbántotta valamivel. Apu ilyenkor bevetett mindent, hogy kiengesztelje. Vett apró kis ajándékokat, próbált beszélgetni, egy-egy puszival megenyhíteni anyámat, de hiába igyekezett, ezek a gesztusok ritkán vezettek eredményre. Ami viszont mindig hatott, az az volt, ha az otthoni teendőkben a szokásosnál is többet segített. Rengetegszer megesett, hogy amikor anyu vasárnap reggel nekiállt az ebédfőzésnek, még haragban voltak, de mire elkészült a gulyásleves meg a palacsinta, már szent volt a béke. Hogy érte ezt el apám? Úgy, hogy csendben anyu keze alá dolgozott: segített zöldséget pucolni, megcsinálta a túrótölteléket, vagy csak csendben kiment a teraszra, meglocsolta, átültette anyám virágait. Anyámra ezekkel a figyelmes, segítő tettekkel mindennél jobban lehetett hatni. És ez fordítva is igaz volt. Amikor ő hibázott, sosem hallottam, hogy azt mondta volna apunak: ne haragudj, sajnálom, hogy megbántottalak. Egyszerűen képtelen volt az érzéseit szavakba önteni. De ha érezte, hogy saras valamiért, a tettei beszéltek helyette. Amikor resztelt májat főzött, tudtuk, hogy aputól kér bocsánatot valamiért. Amikor levágta apám szakállát, akkor is. Meg amikor egy hang nélkül elkezdte megfoltozni a régi munkásruháit, annak is ugyanaz volt az üzenete. A gondoskodás. Neki ez volt az elsődleges szeretetnyelve.
És a párom éppen ilyen. Velem viszont pechje van, mert én erősen verbális típus vagyok. Képes vagyok egy szerelmes sms-t évekig őrizgetni, egy csomó párbeszédet játszom le fejben nap mint nap, és ha összezörrenünk valamin, csak akkor tudok megnyugodni, ha a konfliktushelyzetet jó alaposan kibeszéljük, és levonjuk a tanulságokat. A páromnak viszont ezek a lelkizős beszélgetések nagyon terhesek. Ő sem könnyen mondja ki, hogy sajnálom, amikor megbánt, és az irántam érzett szeretetét csak szökőévente fejezi ki romantikus üzenetek formájában. Ellenben szó nélkül kiporszívózza a lakást a kedvemért, kicseréli a macskaalmot, vagy éppen megragasztja a cipőm talpát, amikor elkezd leválni. Mert neki is a gondoskodás a legfőbb szeretetnyelve. De mivel tudja, hogy nekem a szóbeli üzenetek a legfontosabbak, igyekszik minél többször kimondott formában is a tudtomra adni, milyen fontos vagyok neki.
A szeretet nem old meg mindent, de olyan légkört teremt, amelyben megoldást kereshetünk a problémáinkra. (Fotó: Pexels.com)
A szeretet kifejezése többféle módon történthet. Gary Chapman nevét már biztosan sokan hallottátok. Ő az az író, pár- és családterapeuta, akinek nevéhez a szeretetnyelvek elmélete kötődik. Chapman szerint öt szeretetnyelv létezik, és ezek közül mindenkinek van egy elsődleges nyelve. Legjobban az azon a nyelven érkező üzenetek elégítik ki, és ő maga is azt a nyelvet használja leggyakrabban. Az öt nyelv a következő:
- Elismerő szavak
- Minőségi idő
- Ajándékozás
- Szívességek, gondoskodó cselekvés
- Testi érintés
Van, aki többre becsül egy mély beszélgetést, mint néhány kedves bókot. Másnak az jelenti a legtöbbet, ha kap valamilyen ajándékot, vagy egy szoros, bátorító ölelést. Persze az, hogy valakinek van domináns szeretetnyelve, nem azt jelenti, hogy a többi tekintetében tök süket. Csak annyit, hogy a saját nyelvén érkező üzenetek kielégítőbbek számára, azokat könnyebben érti és beszéli.
Gyakran megesik, hogy egy pár két tagjának nem ugyanaz az elsődleges szeretetnyelve – ahogy nálunk sem. De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy vége mindennek, és okvetlenül olyan embert kell találnunk, aki pont ugyanúgy pont ugyanazt a nyelvet beszéli, mint mi. Az is éppen elég, ha tudjuk, hogy a párunk melyik csatornán fogja legjobban az adást, és azon próbálunk szólni hozzá, azaz megtanuljuk jól szeretni őt. Persze igényel a dolog sok figyelmet meg némi erőfeszítést is, de pont erről szól egy tartós kapcsolat. Ahogy Chapman mondja:
Bármilyen legyen is házasságunk jelenlegi minősége, mindig van mit tennünk azért, hogy jobbá váljon.
Szóval amikor eljön a Valentin-nap, akkor (is) próbáljunk valami személyes dolgot adni a párunknak. Valami olyat, ami tényleg szíven találja őt. Legyen az egy üveg jó bor mellett átbeszélgetett romantikus este, egy összebújva megnézett film vagy éppen egy apró, zsebbe elrejtett ajándék. A lényeg, hogy azon a nyelven szóljunk hozzá, amit legkönnyebben megért. Az ő szeretetnyelvén. És ne csak február 14-én, hanem mindig.
Te tudod, mi a párod szeretetnyelve?