Az emberek nagy része csak negyven-ötven éves kora körül kezd el aktívan gondolkodni azon, vajon milyen időskora lesz, egyedül él majd, vagy párkapcsolatban, beteges lesz-e, vagy makkegészséges, miből él majd, illetve lesznek-e programjai és társasága. Sajnos előbb vagy utóbb mindenki látja a szülein, hogy megöregedtek, több figyelemre és gondoskodásra szorulnak, és úgy általában rádöbben, hogy ez az állapot nála is bekövetkezik majd. Két évvel ezelőtt, 41 évesen teljesen szíven ütött a látvány, amikor megláttam az ablakból az anyukámat közeledni, és egy botra támaszkodott. Nem hittem a szememnek, hiszen az én anyukám fürge, szuper tevékeny, gyönyörű és fiatal. Volt. Most, 74 évesen már sok mindene fáj, és sokszor rosszkedvű… igen, megöregszünk.
De mi mindenen múlik, hogy milyen időskor vár ránk?
Megyeri Zsuzsa pszichológus szerint az időseknek sincs több vagy kevesebb problémájuk, mint más korosztálynak. És rengeteg lehetőségük is van arra, hogy tartalmas, szép öregkort éljenek meg. Sőt, a szakember egy olyan románcot is elmesélt, amelyből kiderül, hogy a szerelem is bekopogtathat bárkinek az ablakán, akár hetven felett is.
– Az idős embereknek éppúgy vannak személyiségből és élethelyzetekből fakadó problémái, mint a fiataloknak – de alapvetően szerintem nem több és nem kevesebb. Aki aktívan, a világra nyitottan élt, képes volt új dolgokat létrehozni és befogadni, öregen is tevékeny marad és nem válik magányossá. A legnagyobb különbség abban van, hogy mivel a test idős korra fizikailag elhasználódik, több időt, energiát kell fordítani a „karbantartására”, mint fiatalon. Ugyanakkor egy csomó dologgal nem kell olyan intenzíven foglalkozni, például a párválasztás, a gyereknevelés, a munkahelyi gondok – jó esetben – már nem terhelik olyan súllyal az időseket, mint a fiatalokat. A nélkülözés, a súlyos betegség nagyon megnehezíti az idős ember életét, de ez fiatal korban sincs másképp, csak míg egy fiatal előtt egy egész élet áll ennek a helyzetnek a megváltoztatására, az időseknek ez már nem adatik meg, ezért könnyebben reménytelenné válnak.
„Megtanultam örülni olyasminek is, amire régebben nem figyeltem oda”
Még egyszer nem lennék fiatal, igazából örülök, hogy nem kell már azon gondolkodnom, hogy hogyan nevelem fel a gyerekeket, nem kell korán kelnem, és az unokáimban nagyon sok örömet lelek. A férjem sajnos már évekkel ezelőtt meghalt, de vannak barátaim, és vannak programjaim is, igyekszem jól kihasználni a mindennapokat. És mostanra megtanultam örülni olyasminek is, amire régebben nem figyeltem oda a mindennapi hajtásban, örülök, ha süt a nap, és örülök, ha csicseregnek a madarak – meséli Erzsi néni.
A magány szubjektív érzés. Lehet valaki magányos társaságban is, ha nem talál megértésre, de egymagában is lehet kiegyensúlyozott. Aki fiatalon kerülte a zajos társasági életet, idősen sem fog megváltozni, sőt, talán még visszahúzódóbbá válik, de akit barátok és család vett körül, valószínűleg nem lesz magányos. Időskorban talán nem is a magány, hanem inkább a feleslegesség érzése válik nyomasztóvá. A nyugati társadalom nem nagyon tud mit kezdeni azokkal, akik már nem „termelnek” hasznot a társadalomnak és a családnak. Minél tovább él valaki, annál nagyobb az esélye annak, hogy „idősotthonba” kerül, és nem a családja fog róla gondoskodni a saját otthonában. Az, hogy ezt valaki „borzalmas” perspektívának fogja-e fel, vagy az élet velejárójának, egyrészt kulturális, másrészt karakter kérdése. Egy békés, kiegyensúlyozott öregkorhoz nyilván hozzátartozik az anyagi biztonság, ami sajnos nem adatik meg mindenkinek. Szomorú látvány az aluljáróban hervadt virágot áruló nénike, de egy kacsalábon forgó luxusotthonban unatkozó, az életben semmi örömet nem lelő idős ember sem boldogító látvány. Sajnos ez nemcsak döntés kérdése, de társadalmi helyzeté is, amit csak kevéssé tudunk befolyásolni.
Mária és László hatvan éve házasok (Képünk illusztráció – fotó: Révai Sára)
Vannak, akik 70 felett is találnak párt magunknak. A legelképesztőbb helyeken, például kórházban, combnyakműtét után is lehet „ismerkedni”. Mesébe illő, de a való életben megtörtént a következő sztori. A 82 éves Robi bácsi az 57 éves fiát ment látogatni a sebészetre, ahová egy baleset miatt került. Amikor a folyosón elkezdett beszélgetni a járókerettel egyensúlyozó Ida nénivel, még nem tudta senki, hogy házasság lesz belőle. Kiderült, hogy ugyanabba a sportegyesületbe jártak evezni, néha látták is egymást. Ida néni – akkor még Ida – ábrándozva leste a magas és izmos Robit, aki akkoriban ügyet sem vetett a nála 5 évvel fiatalabb csitrire. A két idős özvegyember ma már együtt él, és össze is házasodtak, bár a gyerekeik nem igazán értik, miért volt erre szükség.
Borzasztóan magányosnak érzem magam, mert sorra halnak meg a családtagjaim, a barátaim. Szomorú, hogy mindennap szembenézek az elmúlás gondolatával, rengeteg betegségem van, és sokszor gondolok arra is, hogy minek élek, hiszen nincs szükség rám. Aztán megjönnek az unokáim, és akkor újra mosolygok, tulajdonképpen az ő látogatásukat várom mindig. Biztosan lehetnék vidámabb, pozitívabb, de már nem fogok megváltozni – mondja Vali, aki évek óta magányosan él egy pici lakásban.
A gyerekek szerepe óriási
Lehet, hogy nem hangzik túl jól, de az egész életünk felkészülés az időskorra. Ha „jól” éltünk fiatalon – bár ez közhelynek hangzik –, minden esélyünk megvan arra, hogy békés és biztonságos legyen az öregkorunk is. Ha vigyáztunk az egészségünkre, ápoltuk kapcsolatainkat, értelmet leltünk a napjainkban, lesz mire emlékezni, lesz miből meríteni azokban az években, amikor már a test nem engedi meg az intenzív aktivitást. Vannak olyan idős emberek, akik elkezdik rendbe rakni a fiókban kallódó fénylépeiket, a családfakutatásnak szentelik idejüket, vagy papírra vetik emlékeiket. Ezek mind olyan tevékenységek, amelyek nem veszik igénybe a testet, de az elmét felfrissítik, és a gondolkodás rugalmasságát is segítenek megőrizni. Ismerünk olyan időseket, akik 60 év felett kezdtek el jógázni vagy tai chi edzésre járni, és szép eredményeket értek el. Mindkét testmozgás olyan, hogy szinte bármelyik életkorban elkezdhető.
A család szerepe az idősek életében óriási. A családtagokban – gyermekekben, unokákban, dédunokákban – nyer értelmet egy egész élet története, ez biztosítja a folyamatosságot, azt érezheti az idős ember, hogy nem élt hiába. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy akinek nincsenek gyermekei, annak nem volt értelme az életének. Úgy is lehet hasznos és szép életet élni, ha valaki a hivatásának, egy tágabb közösségnek vagy egyszerűen a saját kis kertjének, a hobbijának szenteli az életét. Nem mindenki született arra, hogy családot alapítson, és nem is mindenkinek adatik meg
– mondta el Megyeri Zsuzsa pszichológus.
Erzsébet és unokái (Képünk illusztráció – fotó: Révai Sára)
Ki számít idősnek?
Giczi Johanna szociológus az időskorral foglalkozik, ebben a témában kutat és publikál. Azzal kezdi a beszélgetést, hogy elmagyarázza, az sem egyértelmű, ki számít öregnek.
– „Az „öregség” megítélése nem lehet független a kor- és társadalomstruktúra változásától. Egy 2003-as vizsgálat eredményei szerint a legidősebbek, a diplomások és a fővárosban élők átlagosan mintegy 3 évvel későbbre helyezték az öregség kezdetét, mint a legfiatalabbak, a legfeljebb 8 osztályt végzettek és a községekben élők. Minden hatodik ember azonban úgy ítélte meg, hogy erre a kérdésre nincs adekvát válasz, az öregedés kinél-kinél „egyéni” fizikai és/vagy mentális állapot függvénye is. A nemzetközi terminológia a 60–75 évet megélt embereket „idősödő korosztálynak” nevezi. A demográfiai publikációkban, az Európai Statisztikai Hivatal (EUROSTAT) értelmezésében leggyakrabban a 60 éveseket és az idősebbeket tekintik idősnek. Az ENSZ inkább a 65+ éves idős korhatárhoz „ragaszkodik”. Ezek a határok természetesen csak a nagy áttekintések miatt rögzültek így, finomabb vizsgálatokhoz az idősebb (és a fiatalabb) életkorokat tovább bontják. A hazai statisztikai anyagok szintén a 60, 65 év felettieket sorolják az öregek közé, s az öregedéssel, öregekkel foglalkozó tanulmányok ezen korcsoport társadalmi és szociális helyzetére koncentrálnak.
Ezzel az úgynevezett objektív definícióval szemben az öregkort szubjektív módon is megragadhatjuk. A szubjektív megközelítés arra ad választ, hogy a közgondolkodásban milyen kép él az öregségről; vagyis kit tekintenek öregnek az emberek akkor, ha nem az életkor alapján határozzák meg az öregséget. A közvélemény szerint az egészségi állapot megromlása (aki nem tudja ellátni magát, nyilvánvalóan egészségkárosodást szenvedett, a szellemi leépülés ugyancsak egészségkárosodásnak minősíthető, a harmadik szempont pedig egyértelműen az egészségromlásról szól) ilyen alapvető kritériuma az öregségnek. Ez az eredmény ugyancsak figyelemre méltó akkor, ha azt is számításba vesszük, hogy a jelenlegi felmérésekben (KSH-NKI, 2005) az 50–59 évesek 41, míg a 60–65 évesek 43%-a jelezte, hogy vannak olyan régóta fennálló egészségi problémái, amelyek súlyosan vagy valamelyest gátolják őket mindennapi tevékenységeik ellátásában. Ezen eredmények alapján tehát – tételünk megfordításával – kissé sarkítva azt is mondhatjuk, hogy hazánkban az ötvenes éveiben lévő emberek közül majdnem minden második öreg. Az öregedő népességben korosztályonként emelkedik a nők arányszáma, a 80 éven felüliek alig egy harmada férfi. A 65 éves és idősebb egyedülállók 80%-a nő.
„Elmúltam 80, de pont úgy élvezem az életet, mint fiatalon”
Sokáig dolgoztam, aktív koromban az ország első gimnáziumának igazgatóhelyettese voltam, később pedig, nyugdíj után is aktív maradtam, és vállaltam munkát, egészen 75 éves koromig. A fizikai állapotom remek, talán annak is köszönhető, hogy mindig sportoltam. Néhány éve elhatároztam, hogy utazgatni fogok, és soha egy percre sem bántam meg a döntésemet. Bár már elmúltam 80 éves, pont ugyanúgy élvezem az életet, mint fiatalkoromban. Négy unokám van, őket nagyon szeretem, de már nem kell vigyázni rájuk, úgyhogy szabad vagyok, mint a madár. Sosem betegeskedem, van egy új párkapcsolatom, és szépnek látom az életemet. Vannak terveim, és eszem ágában sincs meghalni még jó sokáig – meséli Imre.
Magyarországon az idősödő nemzedékek foglalkoztatási aránya európai összehasonlításban különösen alacsony. A munkaerő-felmérés adatai szerint az Európai Unióban az 55–64 éves férfiak átlagosan 60%-a volt foglalkoztatott státusú, hazánkban csak a fele. A 55–64 éves nők foglalkoztatási rátája is 10 százalékponttal elmarad az uniós 45%-tól. Úgy tűnik, hogy a 60 évesnél idősebbek közül minden ötödik ember magányosnak mondja magát, akinek hiányzik életéből a meghittség, és közelítőleg tizedük érzi úgy, hogy magára maradt, nincs kire támaszkodnia, és nincs olyan ember körülötte, akivel megbeszélhetné a problémáit. Ugyancsak 10% körülire tehető azok aránya, akik úgy vélik, senkit nem érdekel, amit mondanak. A szingularizálódás egyik legjellegzetesebb velejárója a magányosság, illetve az egyedüllét. A 65 éven felülieknek kb. egyötödét, a 80 éven felüliek közül már minden harmadikat sújtja az egyedüllét, az elhagyottság. Azzal kell számolni, hogy Magyarországon a következő évtizedekben ezek arányszáma erőteljesen növekedni fog, hiszen az átlagos élettartam továbbra is emelkedik, a gyerekszám csökken, és egyre inkább terjed a szingli életforma.
Táncóra idősebbeknek (Képünk illusztráció – Fotó: Révai Sára)
Ahogyan S. Molnár Edit is összegzi, az idősödés korába történő belépés alapvetően három pilléren okoz változásokat az egyének életmódjában:
- a gazdasági aktivitás lecsökkenése, megszűnése és az ezzel járó jövedelemcsökkenés,
- a családi együttélés formájában való változás (pl. társ halála, gyermek elköltözése vagy pont a gyermekhez való költözés),
- valamint az egészségi állapotban bekövetkező negatív változások befolyásolják azt is, hogy ki hogyan és milyen tevékenységekre osztja be az idejét.
S. Molnár a 60–75 éves korosztályt vizsgálva rámutat arra, hogy az idősek életében a társadalmilag kötött tevékenységek közül a munka helyét az olyan napi rendszerességgel ismétlődő tevékenységek váltják fel, amelyek „képesek strukturálni számukra a mindennapokat”. A legfőbb ilyen elfoglaltság a házimunka, a háziállatról való gondoskodás, a mezőgazdasági kerti munka, a ház körüli javító, karbantartó tevékenységek és a gyermekeknek, unokáknak nyújtott segítség.
Az egész társadalom számára fontos cél, hogy az időskorúak ne veszítsék el önállóságukat, ne szigetelődjenek el, hanem továbbra is a szűkebb vagy tágabb közösség hasznos tagjának érezzék magukat. A minden korosztály számára kedvező társadalom kialakításának alapköve a generációk közötti kapcsolattartás megerősítése, ezzel párhuzamosan a generációs feszültségek enyhítése. Erről a generációk közötti társadalmi egymásra utaltság létezéséről és mértékéről olyan szubjektív mutatók segítségével tudunk ismereteket szerezni, mint a feleslegesség érzésének mutatója, az idősebb generáció munkája megbecsültségének indikátora vagy a jövőbe vetett bizalom kérdése. A kutatási eredmények szerint a 60 évesnél idősebbeknek közel fele érzi csak úgy, hogy az emberek törődnek azzal, hogy mi történik a másik emberrel, az idősebbek egyharmadának a jövőbe vetett bizalma megrendült.
A generációs különbségek áthidalása, az egymással szembeni elfogadás pedig csak akkor fog társadalmi normává válni, ha hihetővé tesszük a mostani fiatal és középső generáció számára, hogy a társadalomnak idős emberként is szüksége lesz rájuk – mondta el Giczi Johanna szociológus az NLCafénak.