Hozzám hasonlóan biztosan sokakban nyomot hagytak azok a kínkeserves irodalomórák, amikor 45 percen keresztül hallgathattuk, mire gondol a költő, és ha éppenséggel nem értettünk egyet, akkor is azt kellett bemagolnunk, ami a könyvben állt: ez a metafora ezt jelenti, itt a hasonlat erre utal, azért ilyen a versforma, mert. A saját gondolatok nem igazán nyerhettek teret, így nem csoda, hogy némelyeknek minden kedvük elment az olvasástól. Nekem szerencsére nem, így izgatottan ültem be a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) biblioterápiás foglalkozására, amely távolról sem hasonlított irodalomórára, viszont olyan közösségi élményben lehetett részem, ami még sokáig velem marad.
Itt nem létezik rossz válasz
Negyedórával a kezdés előtt érkezem a FSZEK Arany szalonjába, ahol már ekkor szép számmal összegyűltek a résztvevők. Ha ez még nem lenne elég bizonyíték arra, hogy mindenki lelkesen várja a foglalkozást, fókuszban Tóth Árpád Lélektől lélekig című versével, a mellettem ülő Katalin – aki már a kezdetektől fogva jár ide – rögtön megerősít abban, hogy a biblioterápia tényleg klassz dolog.
„Így sokkal jobban bele tud mélyedni az ember egy-egy műbe. Nem is hinnénk, mennyivel gazdagabb mondjuk egy vers, ha sokan elmondják róla a gondolataikat. Ez önismereti szempontból is sokat ad.”
A biblioterápián ugyanis elsősorban nem a műelemzés a lényeg, vagy legalábbis nem az iskolai keretek között megszokott formában. Itt éppen, hogy az egyéni értelmezések állnak a középpontban; a saját érzések, gondolatok, emlékek felszínre bukkanása, megvitatása, és ami a legfontosabb, a személyiségfejlődés – a szöveg inkább csak egy eszköz mindezekhez. Ebből is adódik, hogy nem létezik rossz válasz, mindenki bátran megnyilvánulhat.
„A csoportfoglalkozás lehetőséget teremt, hogy megnyíljunk egymás előtt, betekintést nyerjünk a másik ember gondolataiba és érzéseibe, és ennek tükrében tekintsünk rá saját belső világunkra és életünkre, a változás, a fejlődés útjaira” – fogalmazza meg Sóron Ildikó könyvtáros és bibliaterapeuta, aki 2010-től vezet irodalomterápiás foglalkozásokat, 2014 januárjától itt, a FSZEK-ben.
Fotó: Thinkstock
Megismerkedem Angival is, aki pszichológushallgatóként érdeklődik a művészetterápia minden ága iránt, ilyen foglalkozáson viszont még nem volt. Meg is állapítom, hogy a biblioterápia a legkülönfélébb embereket vonzhatja a legkülönfélébb okokból – és emellett az alkalmazási köre is éppen ilyen széles. A fejlesztő biblioterápia keretein belül (amilyen ez a foglalkozás is) többek között a krízisekkel, kihívásokkal való megküzdést tanulják a résztvevők. Az empátia, az érzelmi intelligencia, a tolerancia, a nyitottság, a kommunikációs készségek, ezzel együtt pedig az önismeret és az önbizalom is fejlődik, ami komolyan hozzájárulhat az életminőség javulásához. Emellett viszont létezik klinikai alkalmazás is. Az irodalomterápia segíthet pszichés rendellenességek, függőségek kezelésében, a depresszió bizonyos szakaszaiban, súlyos műtétek előtt, illetve után, a hospice-ellátásban, a terhesgondozásban, lehet gyermekek kórházi kezelésének kiegészítése, és még sorolhatnánk.
A biblioterápia térnyerése
Benjamin Rush, akit az amerikai pszichiátria atyjának tartanak, már az 1800-as évektől alkalmazta az irodalomterápiát. Európában először az angolszász országokban terjedt el, Magyarországra pedig főként német és osztrák közvetítéssel jutott. Egy szentendrei körzeti orvosnak, dr. Oláh Andornak a segítségével vált ismertté a 70-es, 80-as években, aki a rendelőjében tartott könyvekből mindig adott gyógyító olvasmányokat is a receptek mellé. A könyvtárakban az 1980-as években kezdték alkalmazni, szórványosan, általában egyéni lelkesedés, törekvés eredményeképpen. Az utóbbi években egyre többet lehet hallani erről a módszerről, de többnyire még mindig különlegességnek számít. A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár nyitott biblioterápiás csoportja kéthetente találkozik, a foglalkozásokon bárki ingyenesen részt vehet.
Mindenki annyit oszt meg, amennyit szeretne
A kör egyre nagyobb, és folyamatosan érkeznek a résztvevők. Ami a csoport összetételét illeti, középkorú és idősebb hölgyekből van a legtöbb, de azért akadnak fiatalabbak is, a férfiakat pedig most éppen csak egyvalaki képviseli. Végül a maximális 20 főre duzzad a létszám, és belevágunk.
A 8 versszakos Lélektől lélekig című mű elsőre nem tűnik túl nehezen megfejthetőnek. Tóth Árpád előbb azt taglalja, mennyire távol vannak tőlünk a csillagok, majd ezt a hatalmas távolságot rávetíti az emberi lelkekre. Őszintén szólva ekkor még el sem tudom képzelni, hogyan fogunk erről egy teljes órán keresztül beszélni, de ez aztán nagyon hamar kiderül. Ráhangolódásképp mindenki választ egyet az asztalokon heverő, különféle színes képeket ábrázoló kártyák közül, majd elmondja, hogy szerinte az hogyan kapcsolódik a vershez, és már ekkor ezernyi téma és aspektus kerül elő. Hát még, amikor közösen is elolvassuk a verset, majd elkezdünk arról beszélgetni, kinek hogy tetszett.
Sokan megosztják a gondolataikat, néhányan azt mondják el, mit jelent nekik egy-egy részlet, míg mások személyes példákat is hoznak, asszociálgatunk, és hamarosan megmutatkozik, hogy szinte minden sornak ezerféle értelmezése és vetülete lehet. Létjogosultságot nyer, amit Ildikó előzőleg a biblioterápia működéséről mondott:
Egy irodalmi mű akkor tud igazán hatékony lenni, ha több, egyre mélyülő jelentésrétege van, gazdag szimbólumrendszere. Nyitott kérdéseket hagy. Van benne valami szokatlan, a hétköznapitól eltérő, amire nem lehet automatikus válaszokat adni, kénytelen az ember valamilyen módon állást foglalni, mérlegelni, érvelni, ellentmondani.
Mi tehát állást foglalunk, mérlegelünk, érvelünk és bizony ellent is mondunk egymásnak, de pont ez a dolog szépsége: nem kötelező egyetérteni, csendben maradni pláne nem, ugyanakkor persze annak sincs akadálya, ha valaki éppen csak hallgatni és figyelni szeretne.
Biblioterápiás foglalkozás a szolnoki Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtárban (Fotó: VMFK.hu)
A tragédiát és a betegséget is könnyebb feldolgozni
Én is tapasztalom azt a feltétel nélküli befogadó légkört, amiről Ildikó még a foglalkozás előtt beszélt. „Ez szintén erős vonzerő. Több csoporttagnak ez a közösség a biztos kapocs az életében, mert a családja távol él, vagy nincs, barátai pedig szintén vagy távol élnek, vagy pedig – az idősek esetében ez igen gyakori – már meghaltak.”
Ildikó azt is elmondta, hogy a csoport magjába tartozókat, ami nagyjából 10-12 főt jelent, az elmúlt években többször sújtotta súlyos betegség, vagy érte személyes tragédia, és a visszajelzéseik szerint a közösség ereje, a sok biztatás, figyelem, elfogadás nagyban segítette a gyógyulásukat, a kilábalásukat a nehéz élethelyzetből.
A biblioterápia a fiatalabbak és az idősebbek számára egyaránt sokat nyújthat. Ildikó meséli, hogy egy 19 éves lány szerint
az irodalom egy rejtett világot mutat meg, ahova elbújhatok, majd bátrabban térhetek vissza a valóságba.
Egy 70 fölötti hölgy pedig így fogalmazta meg a gondolatait: „Az irodalmi művek rám gyakorolt hatása, a csoporttársak reakciói, a könyvtár inspiráló légköre nyugalmat sugároz, és eltereli a figyelmemet a napi problémákról. Fontosnak tartom, hogy életem utolsó szakaszában színvonalas és értelmes tevékenységekkel foglaljam el magamat.”
Mire jó a biblioterápia?
A biblioterápia tudománya az irodalmat hívja segítségül. A módszer jól alkalmazható mentális egészségünk megőrzésében, különböző pszichés problémák megelőzésében, de sikerrel használják rehabilitáció során, illetve függőségek kezelésében is. Van olyan irányzata, amelyik fontosnak tartja az irodalmi szöveg minőségét, és azzal köti össze a terápiás hatást. Egy másik válfaja nem tartja elsődlegesnek a választott irodalmi művet, bármely szövegben megmutatja a személyes kérdéseket – és ezen keresztül ér el eredményeket.
Az út lélektől lélekig
Talán a magány témakörét boncolgatjuk legintenzívebben a foglalkozás alatt, de a legérdekesebb számomra az, hogy még abban is különbözünk, kiben hogyan csapódik le a vers hangulata: nem tudjuk egyértelműen eldönteni, végeredményben szomorú-e, vagy sem. A zárógondolatok is e körül forognak. Utoljára azt vitatjuk meg, a beszélgetés fényében kinek mit jelent a mű, ami szintén meglepő változatosságot mutat.
Valamivel több mint egy óra röppent el észrevétlenül. Még egyszer megmutatkozik a csoport nyitottsága, a foglalkozás után ugyanis sokan odajönnek hozzám érdeklődni, hogy éreztem magam, és többen ragyogó szemmel kérdezik: „Ugye, milyen érdekes volt, ahogy kiderült, mennyi mindenről szólhat egy vers?”
Valóban, és ezt biztosan sosem tudom meg, ha egymagamban olvasom. És hogy milyen hosszú az út lélektől lélekig? A saját válaszát mindenki megkapta útravalóul.