Sajnos még nincs gyerekem, és nincs is nagyon markáns elképzelésem arról, milyen anya szeretnék majd lenni. Azt sokkal jobban tudom, mik azok a hibák, amiket nem akarok elkövetni a születendő utódaimmal szemben. Szeretném, ha soha nem éreznék azt, hogy nem számíthatnak rám, hogy cserbenhagytam őket, és az biztos, hogy én nem leszek a mostanában eléggé divatos szabadelvű nevelés híve – mondván: nem tiltunk a gyereknek semmit, próbáljon ki mindent nyugodtan, és majd a saját tapasztalatai segítenek neki eldönteni, mit csináljon, mit ne, mi jó neki, és mi kevésbé. Szerintem az a szülő, aki ennek szellemében cselekszik, elképesztően nagy terhet rak egy pici gyerek vállára: olyan dolgokban kényszeríti ugyanis döntésre, amelyekben koránál és tapasztalatlanságánál fogva nem tud felelős döntést hozni.
Szerintem a jó anya igenis szab bizonyos kereteket a gyerekének. Nem kell persze kalitkába zárni, de mégiscsak jó, ha megtanulja azt a kezdetektől fogva, hogy vannak bizonyos határok, amelyeket nem szabad átlépni – az élet már csak ilyen. Emlékszem, az én anyukám mindig azt mondta: a gyerek nem hülye, csak kicsi. De attól még mindent meg lehet beszélni vele, csak venni kell a fáradságot, hogy az ő szintjén magyarázzuk el neki a dolgokat. És bár anyám sok mindent elrontott a gyereknevelésben, ebben például mélységesen egyetértek vele. Remélem, szülőként is mindig visszacseng majd a fülemben ez a mondata, és sikerül ezt az útravalót nekem is továbbadni majd a gyerekeimnek.
Ha kíváncsi vagy rá, téged milyen anyának láthatnak a gyerekeid, ez a kvíz neked szól: