Elmondom név nélkül című cikksorozatunkban egy-egy szakma szókimondó képviselője beszél a mindennapjairól, a főnökeiről, rólunk, ügyfelekről, és bármiről, amiről olyan véleménye van, amit névvel nem vállalhat. Nem azért, mert ne lenne valós, hanem mert nagyon is az. Itt tabuk és cenzúra nélkül beszélhetnek a minket körülvevő valóság sokszor rejtett oldaláról – hiszünk benne, hogy csak így érdemes.
Milyen a menő köröm mostanában?
Kinek mi. Nem mondanám, hogy van egy határozott irány. Mandulaforma, kis kocka legtöbbször, a nagyon hegyes csak ritkán. Mostanság inkább a rövidebb körmöket kérik. A fehér francia örök kedvenc, meg persze a piros. De szigorúan rövidben. A hosszú pirosat kurvásnak tartják. Sokszor kérnek alkalmi körmöt, állásinterjúra szolid franciát, randira Ferrari-pirosat, államvizsgára meg patkókat festettem a múltkor. Vagy elhunyt barátnő emlékére fekete angyalkát. Bogártalálkozóra autókat. A karácsonyi szezonban meg a rénszarvasokat kellett agyba-főbe. Már nagyon elegem volt belőlük. Tiszta felüdülés volt, amikor egy anyuka hógömbökbe kérte a gyerekei nevét.
Lassan jön a tavasz. Most mi lesz? Virágocskák?
Persze, de az mindig népszerű. Az én vendégeim legalábbis nagyon szeretik a virágokat, pedig én annyira nem vagyok megelégedve azokkal, amiket festek. Lényeg, hogy nekik tetsszen.
Megcsinálsz bármit? Olyat is, ami nem tetszik?
Nagyjából igen. Van, hogy célozgatok rá, hogy sok lesz a negyedik réteg csillám vagy szín, meg még arra a kövecske, mindez kiemelve 3D-vel. Aztán megkérdezi a kedves vendég, hogy még valamit rá tudok-e tenni? Szóval vannak, akik bőven kimerítik az ízléstelen kategóriát, de ők ilyenek. Mindamellett jó fejek. Nekem ezzel nincs bajom, meg mért ítélném meg őket? Mondjuk, attól nem kérek többet, mert hat színt festek rá egyszerre, szóval annyira nem éri meg, de örülök az örömüknek. Elfogadom, hogy nem vagyunk egyformák.
Ugye lábakat is csinálsz? Gondolom, van, hogy nem a legkellemesebb…
Persze. Pasiknál fordul elő sokszor, hogy gombás a köröm, durván kemény a sarok. De viszik wellnessbe az asszonyt, nincs mese. Már egy alkalommal is csodákat lehet művelni. És ilyenkor büszke vagyok magamra, hogy vállalható lábat csináltam. Figyelj, ők legalább eljönnek, na. Télen alig pedikűrözök egyébként, azt a néhány állandót leszámítva. Aztán ahogy bemondják, hogy húsz fok fölé melegszik az idő, hirtelen mindenki szép lábakat akar, mert papucsot kell húzni. Akkor betelik a naptár…
És mitől akadsz ki?
Nehezen akadok ki. Most nemrég, pályafutásom kezdete óta először kirúgtam egy vendéget. Régóta az agyamra ment a nő. Idejött a két kiskamasz gyerekével, akik felzabálták az összes cukorkát, karácsony előtt egy tál szaloncukrot, közben folyamatosan nyavalyogtak, hogy menni akarnak. Két órán keresztül. Mert anyuka variált ám közben. Szimmetriamániája van. Azt várja, hogy minden ujján egy vonalban legyen meghúzva a csík. Aztán nyafog, hogy uncsi a lámpában tartani a kezét. Aztán azzal jön, hogy lepattan. Persze, mert nem kötött meg rendesen. Siet, de közben eszik, de én igyekezzek, közben telefonál, várni kell, hogy letegye, hogy csinálhassam a másik kezét. Már ott kéne lennie, sürget, hogy ne tököljek annyit, de háromszor letörölteti a mikulásvirágot, mert nem pontosan egyformák a szirmai. Azt képzeld el, hogy a következő vendég szól rá, aki már fél órája várakozik miatta. De ezt mind benyeltem. Az verte ki végül a biztosítékot, hogy miatta jöttem be január 2-án kilenckor, és nem jött. Én ébresztettem negyed tízkor. Nem adtam neki új időpontot. És megkönnyebbültem. Így is másfél évig boldogított. Gyomoridegem volt tőle.
Azt hittem, a lelkizősöktől buksz ki inkább.
Nem, már megtanultam a helyén kezelni az ilyesmit. A legtöbben elsírják a bánatukat. De tényleg mindent. Nagyon sok életbe belelátok. Végigkísértem válásokat, készültem esküvőkre. Több évig tartó lombikprogram hullámvölgyeit is megjártam. Tudom, hogy ki hová megy nyaralni, hogy éppen min veszett össze a feleség a férjével, hogy új lakást vesznek, hogy megbetegedett a gyerekük, és melyik orvoshoz érdemes menni. Még a szexuális életükről is mesélnek a nők.
Fejben tudod tartani mindenki búját, örömét?
Persze, a munkámhoz tartozik, hogy emlékszem, miről beszélgettünk elmúlt alkalommal. Hogy éppen mit sütött a nagymama az unokáinak, és azok nem szeretik a töltött káposztát, így azt nem készít. Meg hogy a lánya megőrült, külföldi pasival jött össze. Tudod, mit csinálok? Reggel megnézem, kik jönnek aznap, és ráhangolódom. Olyan is van, hogy itt maradnak, miután végeztünk, mert van egy lyukas órám, és ők élvezik, hogy valaki végre csak rájuk figyel. Múltkor egy kismama sírt itt két és fél órán keresztül, mert nem érti, mért alázza meg folyton a férje. Nemrég vettek házat, nemsokára megszületik a második gyerekük, de teljes káosz van a fejükben. És nem beszélik meg. Nem tudják, vagy nem merik, mit tudom én. De többet tudok róluk, mint ők egymásról.
Végül is… a műkörmös tarifája sokkal kedvezőbb, mint a pszichológusé.
Pedig sokakra ráférne, szinte mindenkire. Biztos félnek tőle, engem meg már ismernek. Tudják, hogy meghallgatom őket, kíváncsiak a véleményemre, és el is fogadják, mert kívülállóként sokkal objektívabban látom a problémáikat. Nagyon sok szar házasság van ám. Sokaknak belefér, hogy a férjük megüti őket részegen, hogy teljesen kiszolgáltatottan élnek. Nem boldogok, csalja őket a pasijuk, de van ház, autó, gyerek. Akik folyton feltűnően tolják a boldogságposztokat, biztosan elválnak, ez tapasztalat. És nagyon sajnálom a kismamákat, akiket a legtöbb pasi megaláz. Tudod, a szokásos, hogy ők “csak vannak”, és a pénzt a férj keresi. Megértem, amikor nem akarnak szülni még egyet, mert utálják ezt a kiszolgáltatott helyzetet. Ezzel lehet bántani a nőket, ezzel lehet sarokba szorítani. És én tudom, hogy nagyon nehéz gyerek mellett újra munkába állni. Mert valahogy még akkor is egyértelmű, hogy a nő dolga orvoshoz vinni a gyereket, ha már neki is rendes munkahelye van, vagy akár vállalkozása. Még mindig itt tartunk. A szemem előtt kérnek engedélyt a nők a párjuktól, ha új kabátot akarnak venni. Pedig ők is keresnek. Meg akarnak felelni, és inkább alkalmazkodnak, csak ez nem megy örökké. A pasik meg simán kijelentik, hogy tovább tart a munka, aztán meg elmennek edzeni. Te meg nyelsz, és tartod a frontot.
Pasik is járnak ide? Ők is lelkiznek?
Igen, előfordul. Van egy negyvenes vállalkozó, aki például pedikűröztet, pedig nincs semmi a lábával. De eljön megmasszíroztatni, közben meg elpanaszolja, hogy nem jut dűlőre a nőkkel. Szóval dumálni jár ide nagyjából. Nekem nem gond. Szegény már kétszer elvált, folyton panaszkodik. Néha megmondom a véleményem neki is. Érdekes, hogy szívesen veszi. Nyilván nincs senki, akivel őszintén meg tudja beszélni a gondjait, nemhogy egy nővel, aki még igyekszik megérteni is. Tíz darab rénszarvas-motívumot kidolgozni ehhez képest semmi…