Meglehetősen nehezen kezdődött Iraide Rodriguez élete, egészen kicsi volt, amikor fény derült súlyos gerincbetegségére, ami miatt sosem tanulhatott meg járni. Ez azonban nem tartja vissza semmitől: olyan aktív életet él, amit sok gyerek (és felnőtt!) megirigyelhetne tőle. A kislány már babaként bebizonyította, hogy mennyire elszánt, a szülei sejtették előre, hogy semmi sem gátolhatja meg a lányukat, ha valamit a fejébe vesz…
Amellett, hogy majd kicsattan az életörömtől – hiába lenne oka a szomorkodásra – Iraide még bátor is: a szó szoros értelmében véve igaz, hogy semmi nem állhat az útjába. Teniszezik, síel, tornázik, úszik, hogy csak néhányat említsünk a kedvenc időtöltései közül, a nagy álma pedig az, hogy híres atléta váljon belőle, de csakis azután, hogy megszerezte szívsebész diplomáját.
Azt, hogy Iraide ilyen kitartó és kivételesen optimista, nagyban köszönheti a családjának is. Bár a szüleit is megrázta a diagnózis, amit a kislány orvosaitól hallottak, nem süppedtek bele az elkeseredésbe, sokkal fontosabbnak tartották, hogy szétszakíthatatlan csapatként álljanak a gyerekük mögött, és minden tőlük telhetőt megtegyenek azért, hogy Iraide teljes életet élhessen. „Az életünk egyik legkeményebb időszaka az volt, amikor rehabilitációra hordtuk a lányunkat. Őt fizikailag, minket pedig lelkileg állított kemény próbatétel elé, a fordulópontot az hozta meg, hogy a rideg és barátságtalan rehabilitáció szót kiváltottuk a sporttal: innentől kezdve a lányunk hozzáállása gyökeresen megváltozott, és semmi sem állhatott az útjába” – idézi fel a kislány anyukája.
Iraide 3 éves volt, amikor már úszott, majd nem sokkal később a sípályán kezdett brillírozni. Ő azonban nem érte be ennyivel, így belekóstolt a teniszbe is, aminek az ízére annyira rákapott, hogy hetente kétszer jár edzeni a Madridi Tenisz Klubba, szigorúan iskola után.
A kerekesszék a fenekem alatt van, nem pedig a fejemben, ezért hiszek abban, hogy nincs lehetetlen!
– feleli egyetlen mondattal a tetterős kislány azoknak, akik nem értik, hogy képes erre a lenyűgöző teljesítményre.
Amikor az iskolájában felépítettek egy mászófalat, a legtöbben arra kérték, hogy férjen a bőrébe, és ne akarjon felmászni rá, mert komoly veszélybe kerülhet, ő azonban hallani sem akart arról, hogy kimaradjon a falmászásból.
Iraide nagyon önálló, igazán rosszul viseli, ha gyengének nézik vagy sajnálják. Hogy senki ne tolhassa a kerekesszékét, a kislány meggyőzte a szüleit, hogy szereljék le a fogantyúkat a háttámlájáról, így sokkal szabadabbnak érzi magát, és elkerüli az összezördüléseket azokkal, akik segíteni próbálnak neki.