Egyes nézetek szerint a mellrák kialakulása lelki okokra vezethető vissza: a nem vagy rosszul megélt nőiség, párkapcsolati problémák, illetve az anya-gyermek viszony diszharmóniája egyaránt megbetegedéshez vezethet. Ezzel persze lehet vitatkozni, az azonban kétségtelen, hogy a mellek egészsége nagy mértékben függ attól, hogyan viszonyul hozzájuk viselője. Az a nő ugyanis, aki elfogadja a testét, sokkal jobban törődik az egészségével, nagyobb hangsúlyt fordít a megelőzésre, az önvizsgálatra, és probléma esetén nagyobb valószínűséggel fordul már a kezdeti stádiumban orvoshoz. Mellünkhöz való viszonyunk tehát nemcsak a lélek, de közvetve a test egészségére is kihat.
Méretek, formák és trendek rabságában
“Utálom, hogy nagyok a melleim. Minden férfi csak a melleimmel foglalkozik, nekem meg majd’ leszakad tőlük a hátam.” Vagy épp: “Bárcsak ne ilyen kicsi melleim lennének. Egy dekoltált ruhát nem tudok felvenni, mert úgy nézek ki bennük, mint egy gyereklány.” Ugye ismerősek ezek a mondatok? Igaz a mondás: “A szépség relatív.” Amellett, hogy a szépségipar, a divatvilág, a média és maguk a férfiak is nagyon erős hatást gyakorolnak a nőkre az ideális mellről alkotott elképzelésük formálásban, talán még ennél is fontosabb az egyéni ízlés, azaz hogy az adott nő mit tart szépnek. Valójában bármilyen formájú és méretű mell mellett ugyanannyi érvet és ellenérvet lehetne felsorakoztatni, így tulajdonképpen egyformán okozhat elégedettséget vagy elégedetlenséget. Csupán nézőpont kérdése. Míg egyik nő arról számol be, hogy imádja a melleit, mert figyelemfelkeltőek, mások épp ugyanezért viseltetnek ellenérzéssel. A lényeg, hogy megbékéljünk adottságainkkal és ítélkezés nélkül elfogadjuk olyannak, amilyen. Ebben óriási segítségünkre lehet egy szerető társ.
Kamaszkori traumák: az első benyomás
A női kebelnek az egészséges szexualitás kialakulásában meghatározó szerepe van, épp ezért nagyon fontos, hogy kamaszkorban milyen hatások érik a lányokat. Azoknál, akiket tiniként csúfoltak, bántottak “túl nagy” vagy épp “túl kicsi” melleiért, nagyobb valószínűséggel válik problémás területté a mell kérdése.
“Mintha nem is az enyém lenne”
Azokban a kapcsolatokban, ahol a férfi különös figyelmet fordít párja megjelenésére, a nő könnyen egyfajta elidegenedésérzést él meg a kebleivel kapcsolatban: “A párom szabta meg, hogy milyen melltartókat és felsőket viseljek. Rendszeresen véleményezte, hogy mi hogyan áll rajtam. Úgy éreztem, tárgyiasultam. Amikor nem volt ínyére, amit lát, rosszul éreztem magam. Később a tetszésnyilvánítás gesztusa is kiüresedett. Úgy éreztem, már a bókok sem nekem, az embernek, csak egy mutatós mellnek szólnak.”
Sok nő a szoptatás időszakát is nehezen éli meg, különösen, ha az kitolódik. A táplálás meghittsége, a közelség intimitása átalakul, és helyére lép a szó szoros és átvitt értelmében vett bezártságérzés: “Miután a lányom elmúlt másfél éves, úgy határoztam, hogy itt az ideje a leválasztásnak. Úgy éreztem, nem én rendelkezem a testemmel, gúzsba kötve, korlátok közé szorítva élek. Néhanapján jólesett volna esténként elmenni egy kicsit kikapcsolódni a barátnőimmel. A férjem szívesen segített volna, de a lányom csak cicivel volt hajlandó elaludni.”
Az idő múlása
A mell minden életszakaszban más és más “értelmet” nyer a nő életében. Az idő múlásával vagy például a szoptatás következtében gyakran látványos változáson megy keresztül. Elveszítheti rugalmasságát, a tartószalagok nyúlásának köszönhetően kissé megereszkedhet. Sok nő ezt magával az öregedéssel azonosítja, és nagyon nehezen képes azonosulni vele. Mások pedig úgy érzik, mellük már “kiszolgálta” őket, számukra azok kinézete nem esztétikai szempont többé.
Bárhogy is éli meg a változást, nagyon fontos, hogy ne negligálja emiatt a mellét, törődjön egészségével, hiszen a mellrákos megbetegedések előfordulása épp ebben, a 40-50 éves vagy e feletti korcsoportban a leggyakoribb.