„Az a probléma, ahonnan a vér jön” – Mi keresnivalója a menzesznek a festővásznon?

Menstruációs forradalom: már ilyen kifejezés is létezik. Sokan úgy érzik, azzal, hogy egy természetes testi működésüket hallgatja el a társadalom, saját személyüket is nem létezőnek, jelentéktelennek állítják be. Sértőnek találják, ha valaki a menzeszt negatív, gusztustalan dolognak bélyegzi, de azt is, ha tabusítja, nem beszél róla.

Egészen meglepő, hogy a kultúrtörténetben milyen jellegű, és milyen sokféle érzelem kapcsolódik ehhez az amúgy hétköznapi jelenséghez. A félelemtől a gyanakváson és hiedelmeken át a szentként való kezelésig minden előfordul.

Mára pedig eljutottunk odáig, hogy a menstruációnak egész múzeumot szenteltek (Museum of Menstruation and Woman Health) és utalások szintjén divatbemutatókon, sőt, magyar színpadon is megjelenik ez a testi működésünk.

A menzeszforradalmárok egy része tulajdonképpen semmi mást nem tesz, mint megmutatja a véres valóságot: például egy foltot egy nadrágon vagy egy ágyneműn. A világ egyik igen gyakori dolga, az emberiség fele akár havonta szembesülhet vele. Akkor miért akadunk ki mégis, ha mondjuk az Instagramon jön szembe ez a látvány? Mert nem oda való – mondhatják sokan. Csakhogy aminek sehol nem jelölnek ki türelmi zónát, az előbb-utóbb „nem odavaló” helyeken fog felbugyogni – már ha van ilyen.

Rupi Kaur

A kanadai egyetemista művészeti projektje a menstruáció demisztifikálását tűzte ki céljául. Többek között önmagát fotózta felöltözve – foltosan, majd a képet közzétette a közösségi oldalon, ám azt kétszer is eltávolították bizonyítva, hogy van miért beszélni a dologról.

„Köszönöm, Instagram, hogy pontosan azt a választ adtad a munkámra, amit bíráltam. Nem kérek elnézést azért, mert nem táplálom egy nőgyűlölő társadalom egóját és büszkeségét, amelyiknek tetszene a testem alsóneműben, de egy kis vérfolt már nincs rendben, miközben a net tobzódik olyan fotókban, ahol a nőket (köztük kiskorúakat) tárgyiasítanak, nem vesznek emberszámba” – hívta fel a figyelmet az ellentmondásra.

Érdekes, hogy itt nem arról van szó, hogy önmagában a vér látványa lenne kiborító, hiszen mást sem látunk az akciófilmekben. Itt az a probléma, ahonnan a vér jön. A ki nem mondott közmegegyezés az, hogy ezt a folyadékot titkolni és szégyellni kell, leginkább úgy tenni, mintha nem is lenne. Ami már csak azért is egészen abszurd, merthogy mindannyian ennek köszönhetjük a létünket – mármint a peteérésnek és az egészséges – lásd: vérrel járó – ciklusnak.

Judy Chicago

Valójában tőle eredeztethetjük az irányzat modern vonalát. Red Flag (Vörös zászló) képe 1971-ben született. Egy fekete-fehér fotólitográfiát láthatunk arról, amint valaki kiemel egy használt tampont a nemi szervéből.

Jen Watson

A vér is lehet szép – ezt üzeni az a művész is, aki látványos fotókat készített saját menstruációs véréről azután, hogy először látta azt saját valójában, amikor kipróbálta az intim kehelyt. „Egyáltalán nem olyan undorító, mint gondolnánk” – mondta, és igyekezett erről másokat is meggyőzni. Vagyis azt üzeni: nincs mitől félni, nincs mit szégyellni.

Az lehetetlen, hogy ő is…! De, igen, Hófehérke is menstruálna, ha köztünk élne – ez a feltevése az alkotónak, aki Disney-karakterek ruhájára rajzolt feltűnő vérfoltot. Így már ők sem voltak többé tökéletesek, inkább nagyon is emberszerűek. „Az, hogy vérfoltokkal mutatom be őket, azt sugallja, hogy ez minden nővel megtörténhet, és hogy természetes jelenség.”

Sarah Levy

Mi van veled, menstruálsz? Valószínűleg mindenki ismeri a bunkó beszólást, aminek szerintem nincs még annyi valóságalapja sem, amennyit hihetünk róla. Mármint hogy a nők szélsőséges hangulatingadozásokat produkálnak hormonhatás alatt. Igen, tudjuk, hat a hangulatra, hogy mi történik a testünkben, de azért fejlődött ki a felettes énünk – igen, a nőknek is –, hogy kontrolláljuk az efféle működéseket egyrészt, másrészt elég olcsó érv ezzel bagatellizálni bármiféle nézetkülönbséget vagy indulatot. Ettől még az Egyesült Államok elnöke is megengedte magának ezt egy tévévitában, amire válaszul Sarah Levy menstruációs vérrel festette meg a portréját. Vérrel festésben persze nem ő volt az első, és nem is az utolsó.

Jess Cummin

Húszévesen lett ismert az a londoni lány, aki a menstruációs vérével fest – korábban vízfestékkel, krétával és tollal alkotott. Új technikáját a barlangrajzok inspirálták. Azt mondja, ez a módszer nem sokban különbözik attól, mint mikor olajfestéket használt.

Annelies Hofmeyr

Ugyanezt az anyagot alkalmazza ez a kanadai festő is. Az ő posztjait először – még 2015-ben – szintén törölte az Instagram, aztán petíciók után visszatette. A mű címe konkrét: “A menstruáció alatti nadrág”. Maga a letiltás inspirálta a művészt arra, hogy #ThePeriodProject címen átfogóbban is foglalkozzon a témával és az azt övező tabukkal. „Ha nem akarjátok látni, akkor még jobban az arcotokba nyomom” – gondolhatta.

Páll Tímea

Azért haladunk mi is – nyitottságban mindenképp. Van már saját „menzeszvérrel festőnk” az egykor a Megasztárban indult Páll Tímea személyében. Facebook-oldalán azt írta, hogy így értette meg testi működése értékét és a fájdalom szépségét. “A havi ciklusom inspirált, hogy valami olyat alkossak, ami az emberi életből születik.” A technikát amatőrök is kipróbálhatják. Nemrég Gévai Juli, a Balázsék című rádióműsor munkatársa mesélte el adásban, hogy saját vérével alkotott – később a közösségi oldalon is megnézhettük a festményt.

Vadon Jani és Rákóczi Feri nem igazán tudott mit hozzátenni a dologhoz, de Sebestyén Balázs elmondta: nem talál kivetnivalót ebben, szerinte vér és vér közt nincs különbség. Ettől még persze sok kommentelő hányingerkeltőnek tartotta az ötletet.

Liv Strömquist

A menstruációval foglalkozó művészeti alkotások a világon mindenütt kiverik a biztosítékot (már ahol egyáltalán megjelenhet ilyesmi, és ahol már tart ott a művészi szabadság, hogy eszébe jut bárkinek is ilyen témához nyúlni). Ehhez képest természetesen ebben is van haladó szemléletű ország – naná, hogy Skandináviában. A stockholmi metró száz megállójából kilencvenet művészeti alkotások díszítenek. Két évvel ezelőtt az egyikben Liv Strömquist tollrajzai tűntek fel: fekete-fehér nőalakok lábuk közt vörös folttal. Itt is volt olyan szülő azért, aki azt mondta, nem a metróra várva szeretné felvilágosítani a négyéves kislányát. Strömquist erre így reagált: „Furcsa, hogy valamit, amit olyan gyakran látunk, ilyen elutasítóan ítélnek meg az emberek.”

Zinteta

Talán a spanyol Cinta Tort Cartró alkotta meg a legszebb látványt a témában. Gyönyörű neonszínekkel festett meg női testeket és fehérneműket. Foglalkozott a női mellel és például striákkal is, de mi most azon műve miatt válogattuk be, amikor a vérfoltokat csillámra cserélte. Így már tetszik, ugye? Persze kérdés, miben különbözik ez az elemelés attól, mint mikor a tévéreklámokban betétre csorgatott kék folyadékkal szimbolizálják a vért. “Összevérzem magam és nem undorodom tőle. 2017-ben miért kéne még mindig szégyenkezni a menstruáció miatt?”- mondta akkoriban az önelfogadásra biztató feminista.

A huszonkét éves brit tervező nem festményekben vagy fotókban, hanem ékszerekben gondolkodott. „Érdekes ellentmondás, hogy miközben szépnek látjuk a női testet, időnként groteszk és tisztátalan” – mondta a fiatal dizájner a Huffington Post cikkében. “Az illatszerboltok tele vannak az ennek elfedésére szolgáló termékekkel, amitől olyan érzése támad az embernek, mintha piszkos lenne vagy beteg, és ezt rejtegetnie kéne.” A kollekció (kristályokkal kirakott gyűrűk, nyakláncok, kitűzők, karkötők és medálok) három részből áll, a megelőző állapotra, a használt termékekre és magára a vérre fókuszálva. A tervező abban bízik, hogy a nők ezután könnyebben veszik majd a nehézségeket, és nyitottabban beszélnek a tapasztalataikról.