Egyes társadalmakban a menstruáló nőket kitaszítják a közösségből, nem csupán tisztátalannak gondolják, hanem egyenesen balszerencsét hozónak is. A menstruáció napjait ezért igazi gyötrelemként élik meg a nők, hatalmas szégyenként, megaláztatásként.
Nepál
Nepálban napjainkban is él a chhaupadi hagyománya, ami egy ősi babonán alapszik, miszerint a menstruáló nők balszerencsét jelentenek, így a menzesz napjaira szó szerint el kell távolodniuk a családjuktól, az otthonuktól.
A menstruáció miatti kirekesztés különböző mértékben, de az egész országra jellemzőek. A chhaupadi hagyománya azokban a falvakban él leginkább, amelyek a nagyvárosoktól távol esnek. A rendkívül megalázó hagyomány nem egy rég elfeledett szokás a sötét középkorból, hanem egy ma is élő szokás, ami nepáli nők millióit taszítja a perifériára – és sokszor a halálba. A menstruáló nőt démoninak tartják, a gonosztól eredőnek, aki nagy szerencsétlenséget hozhat a házra, így elképzelhetetlennek tartják, hogy a menzesz napjaiban az otthonukban tartózkodhassanak. A nők pedig, hiába szenvednek, sokukat a félelem vezérli, miszerint, ha nem tartják magukat távol az otthonuktól, az istenek csapással sújtják majd a családjukat és a közösségüket.
A menstruáció napjain a nők nem tartózkodhatnak az otthonukban, helyette külön erre a célra felállított fészerben kell meghúzniuk magukat. Egy bambuszból, kőből és sárból összetákolt viskóba kell kiköltözniük, amit ghotnak neveznek. Van, ahol minden házhoz tartozik egy-egy ghot, máshol pedig a települések szélén alakítják ki őket. Utóbbi esetben nem ritka, hogy egy viskóban 10-15 nő is nyomorog, a puszta földön alszanak, és semmi, senki nem nyújt számukra védelmet.
Ezekben a viskókban nyáron elviselhetetlen a nagy hőség, télen pedig nem egy nő veszíti életét a fagyos időjárás, vagy éppen a szén-monoxid mérgezés miatt, amikor tüzet raknak bent, hogy felmelegedjenek. Ez idő alatt szegényesen esznek, inni sem feltétlenül tudnak eleget, és a betét, valamint a tampon olyasfajta luxuscikknek számít, amiről a legtöbben még csak nem is hallottak. Sokaknak fehérneműje sincs, helyette rongyokkal igyekeznek átvészelni ezeket a napokat.
Annak ellenére, hogy 2017-ben elfogadták azt a törvényt, miszerint pénzbüntetésre és börtönbüntetésre is ítélhetik azt a családot, amelyik az ősi hagyományokat betartja, sokan még eszerint élnek.
Tanzánia és Etiópia
Tanzániában a menstruációs vér az egyik legnagyobb szerencsétlenséget jelentő dolog. A rongyokat, amikkel a nők igyekeznek felfogni a vérzést, minden esetben el kell ásni a földbe, mert úgy tartják, másként az ártó szellemek haragra gerjednek, és megbüntetik őket. Az iskolából a lányok jelentős része kimarad, hiszen nem tudják cserélni a „betétjeiket”, és a női mosdók több mint felének ajtaja sincs.
Afrika más elmaradott részein, például Etiópiában sem jobb a helyzet: a lányok 50 százaléka nem megy azokon a napokon iskolába, amikor menstruál. A nők ilyenkor nem használhatják az otthoni WC-t sem – ami sokszor nem is természetes, hogy rendelkezésre áll.
India
Indiában a nők csak igen kis százaléka tudja megvenni a betéteket, mivel a többiek számára egyszerűen elérhetetlenül drágának számítanak. A mérhetetlen szegénységben ahhoz nyúlnak, ami ingyen van: hamuval, homokkal és falevelekkel igyekeznek felfogni a vérzést. Bangladeshben például a nők 60 százaléka a ruhagyárak rongyait használja a menzesz alatt.
Period. End of Sentence című, 2019-ben Oscar-díjat nyert dokumentumfilm Indiában játszódik, és a menstruáció miatti kirekesztést dolgozza fel. De tény, a filmen kívül számos tanulmány foglalkozik már évtizedek óta az indiai nők helyzetével, és azzal, hogy a nők félnek és szégyellik a menstruációjukat.
Rhada, egy 13 éves lány így mesélt a menstruációjáról, amikor megkérdezték:
Mi erről soha nem beszélünk. Néhány hónappal ezelőtt kezdtem el menstruálni, egészen addig semmit sem tudtam róla. Teljesen a feje tetejére állította a világomat. Az anyám azt mondta, hogy senkinek ne szóljak róla, hogy menstruálok, és világossá tette, hogy ez az én érdekem. A faluban másoknak nem szabad megtudniuk, hogy házasulandó korba léptem.
Rhada a menstruáció napjaiban teljes elszigeteltségben él. Csak azután ehet, hogy a család többi tagja már végzett, és nappal, valamint éjjel is el kell különülnie a családtagoktól, de még imádkozni sem imádkozhat.
Irán
Iránban sem jobb a helyzet, ugyanis a menstruáló lányokat erőteljes megkülönböztetés éri. Az a lány, akinek épp menzesze van, például olyan tabukkal szembesül, mint a konyhából történő kizárás: ilyenkor nem tevékenykedhet a helyiségben, nem főzhet, sőt, még csak nem is imádkozhat.
A lányok az iskolából is gyakran kimaradnak hasonló okokból, mint Afrikában. A szegényes körülmények nem teszik lehetővé, hogy a menzesz ideje alatt megfelelő higiéniai feltételek mellett mehessenek a mosdóba, így inkább otthon maradnak.
Mivel nem férnek hozzá a megfelelő higiéniás termékekhez, így jobb híján rongyokat, leveleket használnak a menstruációs vér felfogására. Ezek a kényszer szülte „betétek” azonban nemcsak kényelmetlenek, hanem fertőzések forrásai is lehetnek. Az iráni lányok körülbelül 48 százaléka gondolja úgy, hogy a menstruáció egy betegség, vagyis nem tartják a női lét természetes velejárójának.
Tény, hogy említett országokban a nőket a menstruációs ciklusukon kívül is érik megkülönböztetések – pusztán azért, mert nem férfinak születtek. A menzesz idején azonban olyan tabukkal kell megküzdeniük, amelyek a legtöbb nyugati társadalom számára ismeretlen és elfogadhatatlan.