Mi köze a menstruációnak az emberi jogokhoz?

A tudatos nő | 2021. Május 01.
A világ egyes részein a menstruáció tabunak számít, és olyan intézkezések kísérik, ami sérti a nők jogait. Pedig a menstruációt a helyén kellene kezelni és mindenhol arra tanítani a lányokat, hogy ez a testük ünneplésének az ideje, nem pedig a szégyen és kirekesztés indoka.

A Water Supply and Sanitation Collaborative Council (WSSCC) végzett 2012-ben egy felmérést Indiában 12 ezer nő bevonásával, egy nemzetközi kampány keretében. A felmérés során beszélgettek a menstruációról a nőkkel, egy olyan biztonságos teret hoztak számukra létre, ahol nyíltan beszélgethettek egymással és a kutatókkal a menzesszel kapcsolatos élményeikről. Ugyanezt a felmérést Nyugat-Afrikában is elvégezték 2014-ben, és azt derült ki a beszélgetéseket feldolgozó tanulmányokból, hogy óriási szükség lenne arra, hogy megtörjék a hallgatást a menstruációról a világ ezen részein.

Az első probléma, ami kiderült a felmérésből, hogy a nők nem kapnak elég információt a menstruációról, vagy tévhitekkel találkoznak csupán információk helyett.

Sok lány nem is tudta, mi történik, amikor elkezdenek menstruálni, a menzesz biológiai hátterével egyáltalán nem voltak tisztában. Egy kameruni lány például így mesélte el, hogy mi történt vele: „Akkor jött meg az első menstruációm, amikor a földeken dolgoztam az anyukámmal. Annyira szégyelltem magam, hogy nem mondtam neki semmit. Aztán, amikor rájött, hogy vérzek, diszkréten bevitt a hálószobájába, elővett egy betétet és megmutatta, hogyan kell használni. Azt is elmondta, hogy onnantól kezdve ne barátkozzak fiúkkal, mert attól terhes lehetek.”

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

A legnehezebb teher a menstruáció kapcsán a világ ezen részein, hogy a nőknek szigorú szabályokat kell betartaniuk, amíg menstruálnak – mítoszok és tévhitek alapján. Ez pedig a mindennapi életükre is komoly és negatív hatással van, hiszen az intézkedések általában a családon belül is izolálják vagy egyenesen kiűzik a házból őket a menstruációjuk idején, minden hónapban.

A végső megállapításban arra jutottak a kutatók, hogy sok kultúrában még mindig a menstruációt tartják a felnőtté válás mérföldkőjének, ami szintén aggályos az emberi jogok szempontjából. Ezekben az esetekben a lányokat az első menzesz után már férjhez adják, pedig csupán tinikorban vannak. Szerencsére a WSSCC beszámolójában arról is olvashatunk, hogy a döntéshozók nyitottak a változásra, például Szenegálban a kormány aláírta azt az egyezményt, melyben biztosítják, hogy a nőknek és lányoknak joga van a tiszta vízhez és menstruációs eszközökhöz. A haladás – mint minden nagy társadalmi kérdésben – lassú, de az irány határozottan afelé tart, hogy meginduljon nyíltan a társadalmi párbeszéd a menstruációról, és ne mítoszok alapján kezeljék a lányokat, amikor menstruálnak.

További cikkek a menstruációról:

Exit mobile version