Dr. Horváth Sándort a XV. kerületben állatorvosként ismerik, de kevesen tudják róla, hogy a rendelő mögötti télikertben és az üvegházban milyen csodákat “rejtett” el. Azt gondolná az ember, hogy mindig is rajongott a növényekért, de nem.
Mindig az állatokért voltam oda, ezért lettem állatorvos – mondta a Magyarország Kúlnak. – A növények régebben nem érdekeltek, mígnem egyszer valaki mutatott egy virágzó kaktuszt. Megragadott a látvány, a tüskés csoda szépsége. Nem sokkal később én is vettem egyet egy vásárban, és nevelgetni kezdtem. Hamarosan azt vettem észre, hogy már tele van az ablakpárkányom. Onnantól nem volt visszaút. Nem csak gondozni kezdtem őket, de utánuk is olvastam. A gyűjtőknek teljesen más értékes, mint egy laikus szemlélődőnek. Mi tudjuk, hogy melyik faj különleges. Itt van például ez a szomáliai növény. Ahonnan származik, állandó a háború – nehezen jutunk egy-egy példányhoz. Ami mégis elkerül Európába, azt nagyon meg kell becsülni. Aztán értékesek azok is, amelyeket nem régen fedeztek fel. Még mindig előfordul, hogy új növényre bukkanak. Ezeknek nagy ára van, pláne, ha még csak illegálisan akarják terjeszteni. Amíg el nem szaporodik, addig akarja mindenki. Szerencsére ma már a növényeket is úgy védik a törvények, mint az állatokat. Papírok nélkül, engedély nélkül nem lehet csak a bőröndbe rejtve hazacsempészni. Van egy törpe agavém Mexikóból. Ez tíz éve volt szenzáció, amikor kereskedelmi forgalomba került. Akkor fedezték fel, olyan helyen nőtt, ahonnan életveszély volt begyűjteni.
Miért van a kaktusznak tövise?
Ahogy belépünk az üvegházba, sajnálkozva mondja, hogy „jaj, ennek a kanári szigeteken őshonosnak épp reggel vertem le a virágját!” Nagy pakolásban van ugyanis, most hozza ki a kaktuszok nagy részét a természetes fényre, a levegőre.
Ha egész évben itt lennének, a polycarbonát tető miatt nem fejlődnének rendesen. Ez annyira megszűri az UV sugárzást, hogy a kaktuszok tövisei kisebbek, vékonyabbak, gyengébbek. Kint a napon viszont muszáj vagyok egy árnyékolót szerelni föléjük. Nem az eső miatt, hanem hogy mégse kapjanak annyi direkt napfényt. Jó tíz éve észrevettem, hogy akkora a mértéke az UV sugárzásnak, hogy még a bőre is lehámlik a kaktusznak, szétperzselődik, ha egész nap éri. Egyszerűen nem bírják! Tüskét is azért növeszt, hogy nagyobb árnyéka legyen.
Minél tovább nézem, annál jobban látszik a sok zöld növény közt a különbség. Az orchideák éppen nem a legszebbek, hiszen amikor elvirágzanak, egészen jellegtelen a külsejük, a kaktusz virágzata viszont meseszép.
Pedig nem mindegyiknek van látványos virága. A hétköznapi érdeklődőket hamarabb hozza lázba egy szép virágzatú növény, mint egy kevésbé látványos kaktusz. Egy időben a sivatagi rózsa volt a minden, én is neveltem mindenféle hibridet, Thaiföldről hozatva a növényt. Ma ez engem már nem nagyon érdekel, mutatok olyat, ami mellett más elmenne, de akár 80.000 Ft-t is megér!
Ennek ellenére nem ez a legdrágább darab a gyűjteményben, akad olyan is, amiért egy másik gyűjtő akár 300.000 Ft-t is megadott volna, de Sándor annyira szerette, hogy nem adta el. Más kérdés, hogy egy éven belül túlöntözte, és elpusztult a kezei alatt.
A gondozás nagy szakértelmet kíván. Én is a saját káromon tanultam meg. Vannak olyanok, amelyek nyáron pihennek. Ha akkor locsolnám őket, az a biztos pusztítás. Mások télen. Tudni kell a víz mennyiségét, látni, mit bír a növény, a locsolás eleve egy délelőttöt visz el. Van itt például egy Hoodia gordoni, ami a Namíb sivatagból való, és néhány éve fedezték fel, hogy jó fogyókúrás növény. A busmanok rágcsálták, hogy elvegye az éhségérzetet. A virága olyan büdös, hogy amikor nyílik, már a szagáról tudom, látnom sem kell.
Hogy lehet ennyi növényt megkülönböztetni?
Ha bárki bejönne a télikertbe, ami a padláson húzódik meg, és akár egy pici növényt is arrébb tenne, Sándor észrevenné. Nincs olyan, amire ha rábökök, ne mondaná el, hogy honnan származik, hogy került ide, hány éves, mikor virágzott utoljára.
Tavaly Madagaszkáron voltam egy növénygyűjtő túrán. Akkor indultunk, amikor a turisták már nem szívesen maradnak, a monszun időszak elején. Meg kellett várnunk az első nagy esőket, mert a legtöbb növény csak akkor bújik ki a földből, különben észre sem lehetne venni. Három hétig jártunk be különböző elhagyatott helyeket, kizárólag különleges egyedek után kutatva. A helybéliek reggel elmentek, este hazajöttek, és hoztak mintát. Aztán mi is felkerekedtünk és megnéztük a lelőhelyet. Fotóztunk, jegyzeteltünk.
Sándor ritkán húz kesztyűt, ha a növényeket gondozza. Azt mondja, csak átültetéshez kell, de akkor is tudja, hogy hol és hogyan kell megfogni őket. A legjobban a szaporítást és a hibridek előállítását szereti, egész kis növényóvoda van az üvegházban.
Ez a növény négy éves, akkora a magja, mint a lisztszem. Első évben, ha egy millimétert nőtt, már boldog voltam. Sok kaktusz van így, hogy nagyon lassan növekszik.
Sándor gyűjteményéből egy-egy kiállításon lehet vásárolni, a családja is támogatja a hobbiját. Felesége, Ildikó a nagyobb beszerző körutakra is elkíséri, kisfia, a vásárokban segíti.