Attila, a hun vezér kortársának sírja bukkant elő a földből Kecskeméten

Papp Noémi | 2017. Május 30.
A hun korból való, az 5. század első felére tehető tehetős férfi sírját tárják fel régészek a Mercedes újabb gyárának tervezett területén, Kecskemét határában.

Wilhelm Gábor régész tájékoztatta az MTI-t, hogy miközben az épülő Mercedes gyár területén folytattak ásatásokat, egy, a hun korból való sírra bukkantak – azaz Attila egyik kortársának végső fekhelyére. A Kecskemét határában folytatott régészeti kutatások eddig is sikeresek voltak: a 43 hektárnyi területen a 2. századtól az 5. század elejéig szarmata, a 7. századtól a 9. század elejéig keltezhető avar kori települések nyomaira bukkantak.

A hét lelőhely egyikén a Krisztus utáni 5. század első felére, azaz a hun korra tehető, észak-déli fekvésű, úgynevezett padmalyos sírt találtak. A sírfeltárás során kiderült, hogy az itt nyugvó férfi igencsak tehetős lehetett: keleti típusú, rövid tőrkardját aranyveretes hüvelyben tárolta.  Mindemellett két öntött arany csatot is rejtett a sír, ezek a halott a lábbelijének szíjazatához tartoztak.

Fotó: MTI

“A férfi feje alól egy öntött arany hajkarika került elő. A sírgödör északi végében pedig egy tipikusan erre a korszakra tehető szürke, fényezett felületű, korongolt korsót is megőrzött az utókornak a föld. A négy arany tárgy jelentőségét jelzi, hogy a múzeum gyűjteményébe hasonló korú és gazdagságú temetkezési lelet még nem került be.  A hun korból pár tucat hasonló, padmalyos temetkezés ismert ugyan a Kárpát-medence területén, de a Duna-Tisza-közéről ez az első ehhez a korhoz köthető, hiteles körülmények között megfigyelt sír” – mondta Wilhelm.
A padmalyos sír a fülkesírhoz hasonlóan összetett szerkezetű sírgödör, csakhogy ennek az esetében az aknának valamelyik hosszoldalába vájtak üreget, ún. padmalyt. Sok esetben ide temették a halottat, így megóvták a testet, például a folyóáradástól.

Egyéb régészet:

Exit mobile version