Nyolc pár is ugyanannál a kőnél jegyezte el egymást egyetlen nap alatt

Magyarországkúl | 2017. Június 07.
Nem véletlenül esett nyolc szerelmespárnak is éppen ugyanarra a kőre a választása a lánykérés helyszínéül: a badacsony-hegyi Rózsakő a legenda szerint a szerelmesek sziklája.

Tíz éve töretlen a sikere annak a hagyománynak, amely keretében a párok a Badacsony-hegyen, a Rózsakő nevű képződménynél jegyzik el egymást. Az idei ceremóniára Pünkösd vasárnap nyolc fiatal pár jelentkezett, akiket először a badacsonytomaji bazalttemplomnál Földi István esperes áldott meg. A párok, családtagjaik és vendégeik ezután felsétáltak a szerelmesek kövének nevezett Rózsakőhöz, útközben pedig még megálltak néhány hegyi pincészetnél is.

MTI Fotó: H. Szabó Sándor

A sziklánál az eljegyzés során a párok férfi tagjai ünnepélyes keretek között, féltérdre ereszkedve felhúzták a Rózsakövön ülő jegyesük ujjára az eljegyzési gyűrűt. A hegyről lefelé sétálva pedig még megpihentek a Szegedy Róza házban, amelynek udvarán a léggömböt eregettek és koccintottak az eljegyzési borral. Kisorsolták azt a szerencsés párt is, amelynek tagjai badacsonyi wellness hétvégét nyertek.

A pünkösdvasárnapi eljegyzéseket a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezi minden évben. Úgy tudni, hogy a valaha működő vulkánról egyszer legurult egy szikladarab, ami jelentős hatással van a szerelemi életre. A legenda szerint ha egy szerelmes pár ücsörög egy kicsit a Rózsakövön háttal a Balatonnak, egy éven belül összeházasodnak és boldogan élnek, míg meg nem halnak. A tömeges eljegyzés hagyománya Kisfaludy Sándor és felesége Szegedy Róza románcát őrző helyi mítosz ötletéből fakadt. A történet szerint a Rózsakövön Kisfaludy és Szegedy Róza háttal a tónak ült egymás kezét fogva. Kézfogójukból boldog házasság lett -írja a Veol.hu.

Exit mobile version