Bartos Erika kettévágta a Várhegyet

Papp Noémi | 2017. Június 27.
Megjelent a Brúnó Budapesten című hatrészes sorozat első kötete, amely Buda történelmi helyszíneit, a Várnegyedet, a Gellérthegyet és Óbudát mutatja be a legkisebbeknek.

Népszerűséget tekintve a Bogyó és Babóca sorozatot nehéz lenne felülmúlni, jó, ha tudjuk, Bartos Erika új sorozatot indított el, és ennek az eredeti foglalkozásához is sok köze van. Ez a Brúnó Budapesten.

“Számomra ez egyfajta visszatérés az eredeti építészmérnöki szakmámhoz – árulta el Bartos Erika. – Korábban is volt már városjáró könyvem, a Hoppla Meséi című kötetben Pécs városát rajzoltam végig, annak kapcsán, hogy 2010-ben Pécs lett Európa Kulturális Fővárosa. A könyv elnyerte a Magyar Turisztikai Hivatal elismerését, és Pécs város Pro Civitate díját. Később, 2016-ban megjelent a Budapest titkai című építészeti albumom, amelyben a főváros századfordulós remekei közül mutattam be 28-at. Az épületek múltját, jelenét és jövőjét is átfogó leírásokat saját tustoll-grafikáimmal illusztráltam. A kötet elnyerte a Szép magyar Könyv Verseny főpolgármesteri különdíját.”

Fotó: bartoserika.hu

Ezek után jött a Brúnó-sorozat, mely mögött sok év munkája rejlik, mind rajzban, mind az anyagok felkutatásában és összeállításában. A történet főszereplője egy óvodás kisfiú, Brúnó, aki szüleivel a Balaton partjáról Budapestre költözik. Rokonok és a társasházi szomszédok segítségével lépésről lépésre ismeri meg a kerületeket, de a könyv igazi főszereplője maga a főváros, a megszokott történetmesélésen túl most különleges építészeti rajzok a főszereplők. Ráadásul akár keresztmetszettel, belelátva a dolgok mélyébe.

Fotó: bartoserika.hu

Így készült a könyv

A sorozatot hat részesre tervezték, Buda, Pest és az agglomeráció bemutatása mellett külön kötetet készül a Dunáról, a szigetekről és a hidakról. “Az első kötet megjelenése után rögtön belevetettem magam a másodikba, épp ma értem a vázlatrajzok végére – mondta a Magyarország Kúlnak az írónő. – Ez a vázlatolás szinte teljesen a rajzasztalhoz láncolt az utóbbi hetekben, elégedetten írhatom, hogy a második kötet is legalább annyira tartalmas és információ-dús lesz, mint az első.  Hegyvidéki helyszínekkel, kiránduló útvonalakkal, és sok-sok ünnepi témával, mert az első kötet tavaszi-nyári időszaka után a második az őszt és a téli hónapokat öleli majd fel.”

Budapest + írók:

Exit mobile version