Egy kilométeres vásznon festették meg a Dunát

Magyarországkúl | 2017. Július 05.
Több száz kiló festék, három év és 17 ezer euró kellett a gigantikus, egy kilométer hosszú Duna-festményhez, amelyet egy vajdasági művész készített.

A forrástól a torkolatig festette meg egy vajdasági művész a Dunát, a 2860 kilométer hosszú folyó egy kilométer hosszú vásznon kapott helyet.

A szabadkai Pannon RTV beszámolója szerint Ana Tudor, egy szondi (Sonta) festő akrilfestékkel vitte vászonra Európa második legnagyobb folyóját. A festményen a Duna mellett található legfontosabb városok képe, illetve a folyó jellegzetes élővilága is megjelenik.

A tíz országon keresztülhaladó folyóról készült festményen három évig dolgozott a művész, a műalkotáshoz több száz kilogramm festéket használt fel. Számításai szerint mintegy 17 ezer eurót költött arra, hogy a nagyközönségnek úgy mutassa meg a Dunát, ahogyan ő látja. Az alkotás elkészítését a német vadvédelmi egyesület is támogatta.

A hatalmas festmény felcsavarva is óriási, hiszen 500 kilogrammot nyom. A Vajdaság után nemzetközi kiállítássorozat keretében mutatják be Németországban, Ausztriában és Magyarországon.

Exit mobile version