A budapesti Szépvölgyi úton működő Aimotive elsőként megkapta az engedélyt, hogy önjáró autókat tesztelhessen a hazai közutakon – vette észre az Index. Ez azt jelenti, hogy ezután bárhol találkozhatunk robotsofőr által vezetett autóval az országban.
A cégnek tíz járműből álló flottája van. Az önjáró autókban speciálisan kiképzett sofőrök felügyelik a robotokat, akik tudják, hogyan kell beavatkozni, ha szükséges.
Az engedélynek is feltétele volt, hogy valakinek mindig kell ülnie az autóban, egyelőre nem közlekedhetnek teljesen emberi felügyelet nélkül kocsik. A hatóságoknak azt is be kell előre jelenteniük, merre tesztelnek.
Az Aimotive ezzel már a harmadik országban próbálgathatja közúti körülmények között a fejlesztéseit. Eddig Finnországban és Kaliforniában volt meg az engedélyük.