Ennek az épületnek lelke van, ápolni kell – felújították kívülről a szegedi zsinagógát

Magyarországkúl | 2017. Szeptember 04.
A 114 éves épület túlesett eddigi legnagyobb renoválásán. A szegedi zsinagógának pompás külseje lett.

Ünnepélyesen átadták a felújított szegedi zsinagógát vasárnap. Ez volt a 114 éves épület történetének eddigi legnagyobb renoválása. Az épületet egyelőre azonban csak kívülről újították fel 950 millió forintból, azt még nem tudni, hogy a belső, 1,2 milliárd forintos rekonstrukcióra mikor kerül majd sor.

Ugyanakkor Szeged impozáns épülete már így is sokkal jobban néz ki a korábbi állapotokhoz képest, Yossi Amrani, Izrael magyarországi nagykövete az átadón azt mondta, hogy a szegedi zsinagóga nemcsak a zsidó közösség értéke, hanem az egész magyar építészet és kultúra számára kiemelt jelentőségű. „Az igazi épületeknek, ahogy az embereknek is, lelke van, ezt ápolni kell” – fogalmazott, és utalt arra, hogy teljes sikerről majd csak akkor beszélhetnek, ha a felújítás folytatódik.

Az első zsidó család Szegeden 236 évvel ezelőtt telepedett le, erősödő közösségük meghatározó hatással volt az iparosodásra, a kereskedelem fejlődésére, és a polgárosodásra is a városban. A szegedi Új zsinagógát 1900-1902 közt építették Baumhorn Lipót tervei alapján. Baumhorn pályafutása során 22 zsinagógát tervezett, ezek közül a legszebbnek tartják a szegedit, az építész szívesen elegyített mór-arab-mediterrán elemeket a szecessziós stílusba. A Wikipédia szerint a szegedi zsinagóga Magyarország második, a világ negyedik legnagyobb zsinagógája.

Kapcsolódó:

Nemcsak a szegedi, de a pesti zsinagóga is komoly renoválásra szorul.

Exit mobile version