Megvan a 2017-es év fürdője

Magyarországkúl | 2017. Szeptember 07.
Harmadik alkalommal versengtek egymással a hazai fürdők. A jelenlegi nyertes duplázott.

Az Év Fürdője a hazai fürdők legnagyobb versenye. A közönségszavazáson 2017. június 1. és augusztus. 31 között, három kategóriában közel 200 fürdő mérettette meg magát.

A szavazást a termalfurdo.hu szervezte a Magyar Fürdőszövetség szakmai támogatásával. A versenyben összesen 167 ezer szavazat érkezett.

Az Év Fürdője 2017 címet a Hungarospa Hajdúszoboszló szerezte meg, amely nemcsak az ország, de Európa legnagyobb fürdőkomplexuma is. A verseny történetének első duplázását könyvelheti el a Hajdú-Bihar megyei fürdő, hiszen 2015-ben, az első Az Év Fürdője versenyen már sikerült győznie. A legkedveltebb magyar fürdőben gyógyfürdő, strand, aquapark, uszoda és fedett élményfürdő is üzemel. Élményfürdőjében különböző korokat és helyszíneket megidéző élménymedencék, szaunavilág, baba- és családi medencék, szörf és számos wellness-, fitness szolgáltatás várja a látogatókat.

A vendégek körében a fürdő 30 hektáros gyönyörűen parkosított, 13 medencés strandja is nagyon népszerű, különösen mediterrán tengerpartra hasonlító, pálmafákkal és homokos parttal övezett rész. Medencéje 6200 m2-es vízfelületével Közép-Európa legnagyobb épített medencéjének számít. A strand területén található csúszdaparkban 15 különféle pályából lehet választani, és van itt Tahiti életérzés is.

Az Év Feltörekvő Fürdője a Demjéni Termál Völgy

A Demjéni Termál Völgy a tavalyi versenyben is szép eredményt ért el, hiszen 3. lett kategóriájában, idén csúcsra ért. A Demjéni Termál Völgy népszerűségét szintén a sokoldalúságának köszönheti, hiszen barlangfürdő, gyógyfürdő és aquapark is várja itt a vendégeket. A Cascade Barlang- és Élményfürdő igazi szemkápráztató látványosság, az egyik legkülönlegesebb hazai fürdőhelyszín. A fürdőhöz csúszdatorony is csatlakozik. A termálfürdőt 4 évszak fürdőjeként is emlegetik, az év minden napján egyedülállóan meghosszabbított nyitva tartással hajnal 2 óráig várja a vendégeket. A wellness részlegen gőzkabin, finn szauna, Kneipp medence és sókamra is található.

A megyei rangsor ide kattintva tekinthető meg. A szavazás további eredményei pedig itt láthatóak.

Kvíz: Felismered egy kép alapján Magyarország fürdőit?

Exit mobile version