Gasztro-világsikert ért el egy magyar csapat

Magyarországkúl | 2017. Szeptember 22.
Egy a szegyben megnyerték a szlovéniai BBQ-versenyt a magyarok.

Kezdjük a lényeggel: a Nyárspolgár nevű magyar csapat első helyen végzett a szlovéniai BBQ Open legnagyobb presztízsű kategóriában, marhaszegyben, összesítettben pedig az 5. helyet szerezte meg.

Mert ugye vagyunk mi, akik nyáron szeretünk a kertben vagy teraszon sütögetni: ezt hol úgy hívjuk, hogy garden party, máskor grillezésnek nevezzük, a menőbbek BBQ-zást emlegetnek, ami a grillezés felett áll, a lassú sütéshez / füstöléshez nagyon kell érteni. Vannak, akik ezt profi szinten űzik, de ezt nemcsak úgy kell érteni, hogy ügyesek, és nem égetik oda a húst, hanem hogy világversenyeken vesznek részt.

Ilyen világverseny a BBQ Open, amit legutóbb a Szlovén BBQ-Szövetség rendezett meg a KCBS (Kansas City Barbeque Society) szabályrendszerében, és amin a magyar Nyárspolgár csapata (Adorjányi Máriusz, Kondákor Bálint, Németh Levente) odapörkölt az ellenfeleknek.

„A Kansas City Barbeque Society (KCBS) a világ első számú barbecue-szervezete, amelynek több mint 20.000 tagja van a Föld minden szegletéből, több mint 500 verseny védnöke világszerte. Ez a szám folyamatosan növekszik, mint ahogy a barbecue vonzereje Európában is.

– mondta el a versenyről Adorjányi Máriusz. Hozzátette, hogy a Közel a Tűzhöz nevű magyar csapat a Mistery Box meglepetés-kategóriában végzett az első helyen.

És az is siker, hogy a KCBS 2017-ben megérkezett Magyarországra, így végre a hazai barbecue hívek is részesei lehetnek a KCBS-féle tudásbázisnak és versenyrendszernek: a következő versenyre, amit Tállyán rendeznek majd október 13. és 15. között, már több mint 40 csapat regisztrált 9 országból.

A KCBS által fémjelzett versenyeken – ha van sütnivalójuk – négy klasszikus kategóriában indulhatnak a versenycsapatok: csirke (chicken), sertésoldalas (pork ribs), sertéslapocka (pulled pork) és marhaszegy (brisket). A kategóriákban külön-külön is hirdetnek győzteseket és helyezetteket; a teljes verseny bajnoka és helyezettjei pedig a kategória-helyezések összesített eredménye alapján kerülnek ki.

A versenyre szinte bárki nevezhet, mindössze annyi kell hozzá, hogy a csapatkapitány KCBS-tagsággal rendelkezzen (ennek van egy éves tagdíja). A Nyárspolgár csapata sem mai csirke (chicken) BBQ-fronton: már ötödik éve gyakorló barbecue-zók, és komoly sütési előképzettséggel is rendelkeznek. Emellett edzenek a versenyekre, illetve most már léteznek BBQ-versenykurzusok is, ahol szintén fel lehet készülni a komoly megmérettetésre. Bár a szlovéniai verseny fontos oldal(as) volt a magyar csapat történetében, de Máriuszék már a jövőbe tekintenek: az októberi tállyai versenyen nem versenyzőként, hanem szervezőként lesznek jelen. Jövőre pedig szeretnének legalább négy külföldi versenyen rajthoz állni.

 

Kiemelt fotó: Hartyányi Norbert, facebook/nyarspolgar.bbq

Exit mobile version