Ki lesz az év fiatal vállalkozója?

Magyarországkúl | 2017. Október 11.
18 és 40 közötti, saját céget vezetők, figyelem: novemberig lehet jelentkezni az Országos Fiatal Vállalkozói Díjra!

Reményteljes üzletemberek jelentkezését várják (Fotó: Thinkstock)

A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSz)2017-ben  kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat, írja a Médiapiac.com.

A díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el, azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos média megjelenéssel és előadói felkéréssel is jár.

Kovács Patrik, a FIVOSz elnöke elmondta: már várják azoknak 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró fiataloknak jelentkezését és jelölését, akik sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A nevezési határidő 2017. november 12. A díjról a  Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége fog dönteni, az átadó ünnepség november végén lesz.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat 2016-ban Oltványi Zsolt, a Mentes Cukrászüzem tulajdonosa kapta meg.

Még üzlet: 

Három magyar a legötletesebb cégek között

Van egy titkos kert Budapesten, amelyet ki lehet bérelni

Exit mobile version