Ennyi: bezár az ország legrégibb benzinkútja

Magyarországkúl | 2017. Október 12.
Majdnem 80 évig remek üzlet volt, és kortörténeti emlék is az ország legrégibb benzinkútja a budai Balatoni úton. Most úgy tűnik, egy családi tragédia miatt véget ér a története.

Landthaller Tasziló (88), Taszi bácsi remélte, fia viszi tovább az üzletet, ám ő nemrég elhunyt, írja a Blikk.hu. A Budafok határában lévő benzinkutat még Tasziló édesapja építette 1936-ban: akkor, amikor a Balatoni út még csak terv volt.

– Ez volt a legnagyobb kút, négy kútfej is üzemelt. Grófok jártak ide: a Széchenyiek, a Wenkheimek, később híres színészek, mint Páger Antal. Mindenkinek útba estünk, aki a Balaton felé indult – emlékezett Taszi bácsi.

Taszi a benzinkúton nőtt fel, apja halála után ő vette át az üzletet. Az államszocializmusban addig ügyeskedett, amíg sikerült megmentenie a kutat, és a rendszerváltás után, 1993-ban teljesen visszaszereznie. Úgy tervezte, hogy a fia, ifjabb Tasziló veszi át a boltot. A fiú három évet dolgozott is a kútnál, egyszer azonban zárás előtt fegyveres rablók törtek rá.

– Nagyon megviselte őt, nem tudta kiheverni, bele is betegedett – vette át a szót Tasziló felesége, Magda (79). – Idén áprilisban egyik nap reggel lábfájásra panaszkodott, este már a kórházban voltunk. Mindkét végtagból induló trombózis. El is vitte.

Az idős házaspárt nagyon megviselte egyetlen fiuk halála. Először csak egy hónapra, május végétől június végéig, nyári szabadságra zárták be a kutat, aztán Taszi bácsi úgy döntött: nem nyitja meg újra.

A Balatoni úti benzinkút egy 2010-es képen (MTI-fotó: Czimbal Gyula)

– Az az igazság, hogy megöregedtem. A gerincsérvem miatt mankóval járok, nagy fájdalmaim vannak, és igen hamar kifáradok. Nem tudom már intézni a kút ügyeit, ezért zártam be – lábadt könny­be az idős ember szeme.

– Apám sírjánál ígéretet tettem, hogy nem hagyom elveszni ezt a benzinkutat. Ha van túlvilág, ha van Jóisten, akkor azért vagyok még mindig itt, hogy betartsam az ígéretem. Most azonban, hogy megroggyant az egészségem, nem tudom, mi lesz. Gyakran keresnek meg személyesen, telefonon, hogy ajánlatot tegyenek: van, aki csak bérelni szeretné, de van, aki meg is venné a kutat. Én azonban nem adom a kutam, amíg élek.

1993-ban, amikor Tasziló visszaszerezte a magyar államtól a benzinkút üzemeltetési jogát, még 20-30 millió forintért akarták megvenni tőle a családi benzinkutat. Becslése szerint ma ennek a tízszeresét, 200-300 millió forintot érhet: ezért is nem szeretne megválni tőle.

Exit mobile version