Borús időben is lenyűgöző Szolnok a levegőből

Magyarországkúl | 2017. Október 12.
Az esős idő sem tartotta vissza a sétarepüléstől azokat a lelkes utasokat, akik remek videót készítettek Szolnok felett. Ilyen a város madártávlatból!

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei szandaszőlősi sportrepülőtéren az elmúlt hétvégén a sétarepülést népszerűsítették, írja a Szoljon.hu. Rengetegen látogattak ki a helyszínre a légi járművek megismeréséért, még úgy is, hogy az ősz rendesen megmutatta a foga fehérjét.

A hétvége egyik különlegessége, hogy az érdeklődők kedvéért eljött Szolnokra volt Jak–52-es gépével Vári Gyula világbajnok vadászpilóta, akivel akár repülhettek is az igazán bátor, de nem igazán tériszonyos résztvevők.

A szandai réten a lapnak sikerült elkapnia egy lelkes érdeklődőt, Konrádot, akiről kiderült, hogy gyermekkora óta rajong a repülőgépekért és magáért a repülésért is, de eddig nem volt alkalma kipróbálni a szolnoki sétarepülést. Konrád mind a két nap a helyszínen volt barátaival, így ő láthatta, milyen szélcsendes, napsütéses időben és milyen erős szélben, esőben repülni a város felett. Az égből viszont csak vasárnap, a kellemetlen időjárásban csodálkozhatott rá Szolnokra.

Videóra is vette élményeit:

Még légifelvételek:

Eszméletlenül menők a Haladás-stadion éjszakai fényei

Visszavarázsolja a nyarat ez a drónvideó a Balatonról

Exit mobile version