A velem egykorúak életében egész biztosan mély nyomot hagyott ez a közkedvelt nassolnivaló, a ma már retrónak számító télifagyi. A 70-es években lehetett először kapni, akkor még nemigen akadt konkurenciája. Több mint 20 évig élte aranykorát a ropogós tölcsérbe ömlesztett csokikrém, aztán a 90-es évek közepén sajnos letaszította a trónról a kiszélesedő édességpaletta. Nyugdíjba küldték a télifagyit. Jogtalanul. Jó pár évig kényszerültünk nélküle élni, de a tomboló retróhullám miatt több gyártó is újragondolta a terméket, és ismét piacra dobták. Hál’ isten!
Rég találkoztunk már, én és a télifagyi, de a minap nosztalgiázni támadt kedvem. Arra gondoltam, hogy beszerzek néhányat és megkóstóltatom a gyerekeimmel is, akiknek minden bizonnyal szegényebb lenne az élete a fagyi téli változata nélkül. Kíváncsi voltam, nekik hogy ízlik gyerekkorom kedvenc nyalánksága. Amíg a rendszerváltás idején minden pénztár előtt valósággal a szánkba tolták, és nem volt édesanya, aki ne vett volna a gyerekének, addig ma több hiper-szupermarketben sem találtam. Aztán végül, sokadik nekifutásra hangos ujjongásban törtem ki, amikor megláttam egy icipici közért eldugott sarkában.
A csomagolás már nem a régi, és a tölcsér mérete is sokkal kisebb (vagy az én kezem lett nagyobb), de az íze ugyanolyan, mint 25 évvel ezelőtt. Nem bírtam ki: fizetés után azonnal felbontottam egyet. A törékeny csokiréteg a legtetején, az agyoncukrozott massza és a kissé szikkadt ostya együttese egész egyszerűen mennyei! Kit érdekel, hogy egy hatalmas toxikus löket a szervezetnek?
Téli fagyit természetesen házilag is lehet készíteni, ez sokkal egészségesebb, mint a bolti, de a nyomába sem érhet az eredetinek, ami telis tele van E-számokkal, egy merő transzzsír az egész, és annyi mesterséges ízfokozót tartalmaz, ami egy életre is elég lenne. De valljuk be, gyerekként nem vágytunk másra, mint erre az iparilag előállított, lehetetlen ízű krémcsodára. Télen nem volt izgalmasabb ABC-s élmény annál, mint kesztyűben fagyit nyalogatni, harapdálni, miközben az utcán még a leheletünk is látszik.
Leültettem hát egy padra a srácokat, meséltem nekik egy kicsit arról, hogy az én időmben bizony még nem volt macis gumicukor vagy fitt tejszelet. Ha elkísértem az anyukámat vásárolni, csak néhány édesség közül választhattam annyi idősen, mint most ők. Nem volt színes, figyelemfelkeltő csomagolások sora vagy a reklámokból jól ismert sztárnasi. Aztán odaadtam nekik az utánozhatatlan télifagyit. Talán az előzetes mesémnek hála vagy az ősszel fagyizás izgalmának köszönhetően örültek, mint majom a farkának. “Hát ez jobb, mint a nyári!” – nevetgéltek, és komótosan befaltunk fejenként kétszer 20 gramm igazi, hamisíthatatlan, ódivatú varázslatot.
