A felvételeket a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre, a Hartán élő Kovács Sándor készítette. A csodaszép községben őt mindenki csak “Madarász” Sanyiként emlegeti. Mindent tud a madarakról: nincs ember, aki ne tőle kérne segítséget a faluban, ha a fészkéből kihulló fiókát vagy sérült madarat találna. Az a típusú ember,
- aki a legapróbb lényen is megpróbál segíteni,
- akitől rengeteget lehet tanulni a természetről,
- aki mindig valami izgalmasan új dolgot mesél a gyerekeknek a körülöttünk lévő állatokról,
- akivel mindig meg lehet állni beszélgetni az utcán,
- és aki hobbiból olyan fantasztikus képeket készít, amiket másoknak is látni kell.
Most ő maga mesél nektek néhány kedvenc őszi fotójáról.
Gyöngyvitorla: a fotót szeptemberben készítettem egy szép, ködös, párás hajnalon, amikor kint jártam Mikla-puszta északi részén, a Bába-széken. A felkelő Nap sugarai megcsillantak a pókháló “fogságába” került millió harmatcseppen. Nem tudtam ellenállni, meg kellett örökítenem ezt a szemet gyönyörködtető látványt.
Behálózva: sok-sok év után a sors végre megajándékozott ezzel a ritka természeti jelenséggel. Millió pók valósággal körbeszőtte a pusztát, a Bába-széket. Napközben ez nem is volt szembetűnő, de kora reggel a pókhálókon szunnyadó temérdek harmatcsepp látványa a fürkésző tekinteteket nem kerülhette el.
Zöld, bordó, lila: az őszi színek mindennél szebbek. Ezt láttatja a Zab-széknél készült fotó is, amely a Kiskunsági Nemzeti Park védett területe. A zöld színben a ballagófüvek, bordóban a sziki libatoppok, lilában pedig a sziki őszirózsák tündökölnek. Ezek a növények Magyarország szikes pusztáin figyelhetők meg.
Ha harc, hát legyen harc: dámbikák harca. Erre a fotóra négy évig vártam, de megérte. Egy dunántúli erdőségben sikerült lencsevégre kapnom néhány évvel ezelőtt október hónapban. A dámok barcogása (gím szarvasnál szarvasbőgésnek nevezzük ), párzási rituáléja itthon erre a hónapra esik. Nagyon izgalmas volt átélni ezt a harcot mindössze 20-40 méter távolságból. Szerintem én jobban remegtem az izgatottságtól, mint a bikák.
Őszi füzértekercs: ez az egyetlen ősszel virágzó hazai orchidea-félénk annyira bájos, hogy az arra járó túrázó figyelmét nem kerülheti el. Igaz, nem könnyű észrevenni a sok más növény között meghúzódó kellemes illatú, fehér színű mézajkas csodát, amelynek magassága mindössze 10-20 cm, a virágai meg csak 1-2 cm nagyságúak. De ha lehajolunk hozzá, hogy közelebbről is meglessük, akkor látjuk csak igazán különleges szépségét. Virágai olyanok, mintha kristálycukorba mártották volna őket.
Akár egy puzzle: ezt a címet azért adtam e fotómnak, mert ránézve nekem mindjárt egy óriás puzzle jutott eszembe. Az őszi esők előtt a szikes talaj kiszárad és repedezetté válik. De ha itt mégis kedvünk támadna kirakós játékot játszani, nem lenne könnyű megoldani a kesze-kusza feladatot.
Sóvirágzás ősszel: még a só is tud virágozni? – teheti fel a kérdést néhány ember. Igen. Amikor a szikes talajon felszínre kerülnek a sziksók, arra mondják a szakemberek, hogy kivirágzik a só. Ha az időjárás is kedvez ennek a folyamatnak, akkor nemcsak nyáron , hanem ősszel is megfigyelhetjük ezt a kivételes jelenséget. Néhány évvel ezelőtt nekem is volt benne részem, amit természetesen meg is örökítettem. A szürke talajon jól kivehető a fehér sókivirágzás a sziki mézpászitok között.
Béka pislog a békalencsék között: egészen pontosan vöröshasú unka. A békalencse egy parányi, vízben lebegő növény, teste lencse alakú. Vöröshasú unkák szép számmal élnek a szikes tavainkban. Ezt a “kukkolót” Mikla-pusztán, egy tócsában kaptam lencsevégre, amint a békalencsék közül fürkészte környezetét. Ha közelebbről megnézzük, szembogara szív alakú.
Mimikri harlekinkatica módra: az őszi vadszőlő levelén próbált megbújni ez az Ázsiából származó bogárka, amelyet behurcoltak Európába. Saját őshonos hétpettyes katicánkat sajnos veszélyezteti, mert annál falánkabb és agresszívabb. Mimikri vagy más néven álcázás. A természetben sok faj ennek köszönheti túlélését, mert nem veszik észre a ragadozók. De rajtam ez a példány nem fogott ki, így sikerült megörökítenem.
Arany-tó sárkányrepülőről nézve: a lemenő Nap sugarai bearanyozzák a szikes tavak tetejét. A látvány olyan, mintha aranyporral szórták volna meg a felszíni vizeket. A Nap tükröződése egészen elvakított, de annyira magával ragadott, hogy meg kellett örökítenem ezt a csodajelenséget. Még jó hogy a pilótámat nem zavarta ez a különleges “fényszóró”, mert akkor hamarabb földet értünk volna.
Sárkány hátán, szelek szárnyán: tavaly ősszel motoros sárkányrepülővel szállhattam a szikes puszták fölé, és a tájat madártávlatból fürkészhettem. Ilyenkor tudja csak igazán átélni az ember, hogy mit is látnak a madarak odafentről. Csodás dolgokat, egészen más a táj arculata, mint a talajról nézve. A színek kavalkádja elvarázsolja a szemlélőt. A szikes vizek árnyalatai, a különböző növények színvilága ősz táján szerintem a leglátványosabbak.
Kovács Sándor, a fotók kattintója, a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi őre már sok-sok éve foglalkozik amatőr természetfotózással.