,Sok olyan összefüggés van a történelemben, amit akkoriban, általános iskolásként vagy gimnazistaként nem értettem. Fogalmam nem volt a folyamatokról, inkább csak bemagoltam az egészet. Zrínyit például pont utáltam. Több mint tíz éve érettségiztem, s ma már gyakran szóba kerülnek itthon a régi töriórák anyagai. Férjem papíron történelem tanár, így bármit megkérdezhetek tőle, lelkesen válaszol. Nem is, inkább mesél. Most Zrínyi Miklós rejtélyes halálára kérdeztem rá, ő pedig tartott nekem egy komplett előadást. Megértettem. Ha eddig nektek sem ment, akkor most figyeljetek! Ismétlő törióra következik, de nem a gyengébbek kedvéért.
Az 1600-as évek közepén jóformán nem létezett Magyarország, mert:
a középső területeket a török tartotta megszállás alatt már több mint száz éve, a Hódoltság szinte elnéptelenedett az állandó háborúskodás, az oszmánok sarcolása, harácsolása miatt.
Az ország északi és nyugati része, vagyis az Adriától Erdélyig félkörívben húzódó Magyar Királyság erős Habsburg-függésben tengette napjait, míg az Erdélyi Fejedelemség hűbéresként évente adót fizetett a török szultánnak, cserébe saját ügyeit többnyire maga intézhette. A középkori erős és büszke Magyarország, amely több mint ötszáz éven át a térség meghatározó hatalma volt, végleg eltűnt. A Habsburgok egy ügyes dinasztikus szerződéssel, aztán Szapolyai János partvonalon túlra tolásával megszerezték a magyar királyi címet, ám ígéretüket, hogy kiűzik a törököket és egyesítik az országot, nem teljesítették.
Ezzel szemben csaknem ugyanolyan hatékonysággal és alapossággal sanyargatták magyar alattvalóikat, mint a törökök. Ekkor terjedt el az a keserű szólás az országban, hogy a magyaroknak két pogány közt kell valahogyan túlélnie…
Ebben a legkevésbé sem szívderítő környezetben alkotott minden szempontból maradandót Zrínyi Miklós, bár életműve sajnos nem teljesedhetett ki, de erről később.
Zrínyi Miklós félalakos képmása a Magyar Nemzeti Galériában. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Háború tollal és karddal
A javarészt horvát felmenőkkel bíró, 1620-ban született főnemes génjeiben hordozta a törökellenességet, famíliája évszázadokon át küzdött a mohamedán hódítókkal – a teljesség kedvéért jegyezzük meg: nem kis részben azért, hogy a család birtokait megóvja a pusztulástól.
Miklós kiváló nevelést kapott például Pázmány Pétertől, több nyelven beszélt, remek szervezőkészsége már tizenéves korában nyilvánvalóvá vált, amikor átvette a család gazdasági ügyeinek intézését.
Az 1650-es években páratlan kezdeményezőkészséggel próbált tető alá hozni egy nagyívű katonai összefogást a török ellen, Bécsben és a többi európai fővárosban azonban kerek perec kijelentették, hogy sem katonát, sem pénzt nem kívánnak áldozni egy ilyen kockázatos hadjáratra. Ekkor került először konfliktusba a bécsi udvarral, egy időre visszavonult, hadtudományi műveket írt (Tábori kis tracta, Vitéz hadnagy), és persze készült a nagy törökellenes hadjáratra: masszív erősséget épített fel a Mura folyó partján, és elnevezte Zrínyiújvárnak.
Az összecsapásra nem kellett sokat várnia, kiemelkedő szerep jutott neki az 1663–64-es Habsburg–török háborúban. Zrínyi a saját maga toborozta, szívós seregével keményen megszorongatta a többszörös túlerőben lévő törököket a Dráva mentén, de az esetlen császári hadvezetés nem tudta kiaknázni a sikert, sőt, a tétovaságuk és gyávaságuk miatt török kézre került Zrínyiújvár is. A felháborodott Miklós összeveszett a vezérkarral és Csáktornyára húzódott vissza, így nem lehetett részese a keresztény seregek fényes szentgotthárdi győzelmének. Lipót császár azonban sietve békét kötött a szultánnal, a törökök megtarthatták minden hódításukat, amit Zrínyi egyenesen árulásnak nevezett.
Átverés?
Futótűzként terjedt a csalódott és kizsigerelt magyarok körében a hír, hogy Zrínyi Miklós egy Habsburg-ellenes összeesküvést szervez, aminek célja, hogy a magyarok saját, nemzeti királyt válasszanak. Javarészt az álmok és a romantikus hevület keveréke fűtötte ezt a szóbeszédet, a főnemes ugyanis – bár többször és nyíltan összekülönbözött a bécsi udvarral – aligha készült fegyveres harcra a császár ellen. Ezzel együtt Bécsben komolyan számoltak vele, ezért tanácskozásra hívta őt I. Lipót. A megbeszélés azonban elmaradt…
Zrínyi 1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral – köztük a későbbi erdélyi kancellárral, Bethlen Miklóssal, valamint Zichy Pál és Guzics Miklós udvari kapitányokkal – vadászni ment a Csáktornyához közeli kursaneczi erdőbe. Nem kísérte szerencse a kis csapatot, mindössze két vaddisznót ejtettek el. Már épp indultak volna haza, amikor az egyik vadász azt mondta Zrínyinek, hogy „én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők”. Zrínyi fogta rövid puskáját, nyeregbe pattant, és két kísérőjével elnyargalt.
Nem sokkal később Guzics kapitány tért vissza a letaglózó hírrel, hogy urát baj érte, a vadkan három sebet ejtett rajta. A nyakát ért szúrás volt a legsúlyosabb: az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült, Zrínyi meghalt.
„Bécs keze van a dologban”
A hazai történeti irodalomban elsőként Vasvári Pál vetette fel, hogy Zrínyi halálát merénylet, politikai gyilkosság okozta. E. Dervarics Kálmán „Gróf Zrínyi Miklós a költő halála” című művében állítólag „minden kételyt kizáró adatok” nyomán bizonyította, hogy Zrínyit este 5-6 óra közt, a bécsi kormány által felfogadott Póka István vadász „orozva lőtte agyon”. Grandpierre K. Endre 1970-ben megjelent „Fekete hóesés” című könyvében a korabeli dokumentumok alapján, azok ellentmondásait feltárva próbálta bizonyítani ugyanezt.
Zrínyi Miklóst 1664. december 21-én a pálosok szentilonai (horvátul Šenkovec, korábban Svetajelena) kolostorában temették el a családi sírboltba. Halálának helyén emlékoszlopot emeltek, amit az erdő kivágása után a csáktornyai várban berendezett múzeumban őrizték. Az emlékmű később Felsőzrínyifalva (Gornji Kuršanec) központjába került, ahol ma is látható.
Megénekelte a szigeti veszedelmet
Zrínyi Miklós nemcsak politikusként és hadvezérként alkotott maradandót, hanem költőként is. Barokk eposzba öntötte dédapja hősies törökellenes küzdelmét, Szigetvár 1566-os ostromát. Zrínyi Miklós szintén ezt a nevet viselő dédapja már kortársai között is legendává vált. Szulejmán szultán személyesen indult százezer fős seregével az erősség bevételére, de a gyors siker elmaradt: a mindössze 2500 fős védősereg egy hónapig ellenállt a túlerőnek. A szultán szíve nem bírta a megpróbáltatásokat, a nagy hódító ostrom közben meghalt. Néhány nappal ezután Zrínyi Miklós – miután kiderült, hogy nem jön felmentő sereg – megpróbált kitörni a várból, de a törökök elfogták és lefejezték. A Szigeti veszedelem 15 énekből áll. Zrínyi minden versszakot megszámozott, kivéve az utolsó két ötsorosat, mivel így a számozott versszakok száma megegyezik a szigetvári ostrom évszámával.
(Kiemelt kép: Wikipédia)