Úristen, mivel etetik a menzán a gyerekeket?

Magyarországkúl | 2017. November 29.
Élnek olyan gondos szülők, akik kisiskolás gyereküknek nemcsak befizetik az ebédet, hanem el is olvassák, hogy mi a heti menü.

A heti menüben természetesen olyan tételek is szerepelnek, mint a

de manapság már olyan extrább fogások is díszítik az étlapot, mint a

Utóbbiak az elmúlt 10 évben kerültek be az iskolai menü-rotációba, érdekes is lenne egy olyan statisztikát látni, ami megmutatja, hogy hány másodikos elemis falja fel a Pasta al tonnót, ha például azt eddig otthon sem ette meg, és első osztály óta az amúgy sem túl változatos étkezése még egysíkúbbá laposodott.

Érthető, hogy a napi tornaórán túl a gyerekeket próbálják az étkezés szempontjából is az egészség felé vinni, és pont ezért merült fel a kérdés, hogy ez itt mégis mi az istennyila?

Magyarországon már évek óta tart a gasztroforradalomnak titulált étkeztetési fejlődés (felzárkózás Európához), de talán még a Laza Palás Bíró Lajos sem tudná egyből, hogy mit takar a

kakaó krémes kukorica rúd.

Segítségül hívtuk az internetet, de még előtte körbekérdeztünk, hogy mi lehet ez, többen a müzliszeletre asszociáltak, csak úgy vélték, ez a nyakatekert neve.

Tévedtek,

mivel ez külsőleg lehetne például a Milky Way Crispyjének egy másik változata, de nem az: ez az Alaska gluténmentes kukorica rudacska, amit egy halom egészséges élelmiszereket forgalmazó üzlet árul.

Szavazz:

Exit mobile version