1 millió forintot már nyert, most 1 millió dollárra hajt a magyar startup

Magyarországkúl | 2017. December 08.
1 millió forint volt a fődíja a magyar startup versenynek, amelynek győztese most a világdöntőre jutott ki, ahol már ugyanennyi dollár a nyertes jutalma. Egy vakokat segítő kesztyűvel pályáztak

Tegnap este zajlott le az egymillió forintos hazai, illetve egymillió dolláros nemzetközi díjért indult Chivas Venture startup verseny magyar döntője, amelyen kiderült melyik innovatív pályázat képviselheti az országot világdöntőn, írja az Insiderblog.

Olyan fiatal vállalkozások pályázhattak, amelyek sikerükkel hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez: például az energiahatékonyság, a környezetvételem, az egészségügy területén dolgoznak, vagy bármely, – tágabban értelmezett – társadalmi problémát, kihívást kezelnek megoldásukkal.

A döntőben szakmai zsűri választotta ki a végső nyertest. A döntősök:

– A Dental Scanner innovációja egy olyan készülék, amellyel a fogorvos gyorsan, hatékonyan tudja feltérképezni a páciens fogazatát, így segítve annak gyors és pontos helyreállítását.

– A Save Sarah projektje a természeti és egyéb katasztrófák mentési munkálataiban résztvevő csapatok munkáját könnyíti meg egy drónos – kamerás rendszerrel, így a sérültek, áldozatok felkutatása sokkal rövidebb idő alatt válna lehetővé, jelentősen növelve a katasztrófa áldozatainak túlélési esélyeit.

És a nyertes:
– A legjobb pályázat, a magyar döntő nyertese, a Gloveye projekt lett, amely egy okos kis szerkezettel a vakok olvasását könnyíti meg: a kis kesztyű a nyomtatott szöveget fordítja le Braille írásra, ezzel lehetővé teszi, hogy a vakok bármilyen nyomtatott szöveget könnyedén elolvashassanak.

A Gloveye kapta tehát az 1 millió forintot és utazhat az egy hetes oxfordi felkészítő hét után a világdöntőre ahol összemérheti projektjének erejét, minőségét és innovációs tartalmát 30 másik ország startupjával az 1 millió dolláros fődíjért.

Exit mobile version