Retró sztori: UFO miatt nem volt telefon Tab környékén?

Magyarországkúl | 2017. December 13.
25 éve még internet sem volt, de az ijesztő rémhírek már akkor is hamar terjedni kezdtek. Rejtélyes és fény és néma telefonok a Tab környéki történetben.

Illusztráció: Pixabay

Furcsa történet tartotta izgalomban 1992 júliusában Tabot, sokan úgy gondolták egy UFO miatt némultak el a telefonok, írja a sonline.hu. No, de lássuk, mit is írt akkoriban az esetről a Magyar Távirati Iroda.

– Többen is úgy vélték, bizonyára egy UFO rovására írható a telefonok némasága Tabon – írták. – Megszűnt minden összeköttetés a külvilággal, s ez más esetben nem adott volna okot ilyen találgatásokra, ám az egy hét előtti események meglódították az emberek fantáziáját.

Történt ugyanis, hogy egy közeli faluban lakó asszony, aki éppen hazafelé tartott, elmondta: valami fényesség telepedett az autójára és emiatt nem is tudja, miként tette meg az út egy részét. Egy másik Tab környéki településen, Torvajon pedig néhány napos eltéréssel ugyancsak többen láttak valami szokatlan fényjelenséget hajnalban. Sokan UFO-ra gyanakodtak.

– Szóval megindult a találgatás, de mint kiderült egészen prózai oka volt a telefontalanságnak: Daránypusztánál egy munkagép elvágta a körzetkábelt, s emiatt csaknem öt órán át voltak süketek a telefonok – írta az MTI. – A földi szakembereknek hála, egy napra rá már zavartalanul beszélhettek telefonjukon a tabiak.

Exit mobile version