Kié lett az év tanyája?

Magyarországkúl | 2017. December 15.
Először hirdették meg az Év Tanyája díjat, ketten vehették át, bizonyítva, hogy lehet értéket teremteni ebben a műfajban is.

Földművelésügyi Minisztérium jogelődje 2011-ben indított el a Tanyafejlesztési Programot, és az erőfeszítések elismerésére hirdették meg az Év Tanyája díjat, írja a magyarmezogazdasag.hu.

Fodor András, Bartolák Mária, Szász István (Fotó: kormany.hu)

Fodor András az év tanyagazdasága 2017  díjat kapta a magyar tanya hagyományos építészeti értékeinek, életmódjának, hagyományainak éltetéséért, azok nyitott portán keresztüli továbbörökítéséért, az őshonos magyar fajták céltudatos fenntartásáért, a tanyán alkalmazott innovatív környezetkímélő, felelős gazdálkodásért, a mások számára is mintául szolgáló tanyájának elismeréséül.

Szász István az év hagyományőrző tanyája díjat vehette át.

A tanyavilág, tanyasi életforma érték, mindent meg kell tenni fenntartásáért, hangsúlyozta Szakáli István Lóránd agrárfejlesztésért  és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár is.

Ebben segít a hét éve indított Tanyafejlesztési Program. A kizárólag hazai forrásból finanszírozott program keretében viszonylag egyszerűen juthatnak támogatáshoz a pályázók, így igen népszerű.

Júniusban beemelték a hungarikumok közé a magyar tanyát. A kezdetben a Tanyafejlesztési Program részeként indított zártkerti revitalizációs pályázatot pedig a közeljövőben önállóan hirdetik meg, mintegy 2 milliárd forintos kerettel. A Földművelésügyi Minisztérium koordinálásával készült  tavalyi felmérés szerint mintegy 100 ezer tanyán közel 300 ezer ember él hazánkban.

Exit mobile version