Columbo, a láncdohányos olasz hadnagy

Petrás Gabriella | 2017. December 28.
A ballonkabátos, rozzant Peugeot-val járó Los Angeles-i nyomozó 46 éve leplezte le először a luxus negyedben gyilkosait.

Columbo alakja összeforrt Peter Falkkal, pedig a nyomozó karaktere már azelőtt is létezett, hogy a legendás színész magára öltötte a ballonkabátot. Columbo először 1960-ban tűnt fel a The Chevy Mystery Show című sorozatban, majd színházi darabot is ihletett, de egyikben sem Peter Falk alakította őt. A színész 1968-ban, az NBC által készített, a Recept: Gyilkosság című filmben debütált Columboként.

 

Mivel a film azonnali sikert hozott, rövid időn belül sorozatot kapott a nyomozó, amit 1971-től hetente egyszer vetítettek a televízióban . Magyarországra a ’80-as években  érkezett meg.

Az rendszeresen szivarozó olasz detektív kispolgári megjelenésével, naivnak tűnő jellemével minden gyanúsítottat megtévesztett, akik eleinte félvállról vették. Divatérzékénél már csak autóvezetési technikája volt rosszabb: egy rozzant, 1959-es Peugeot 403 Cabrioval jár, minden tavasszal kínozta a szénanátha, és volt egy menhelyről mentett nem túl okos, de annál szerethetőbb kutyája.

“Lemossam az ablakot is? Nem, felesleges, még átlátok rajta!”

A gazdagok fényűzésére sokszor rácsodálkozó, és a modern technikai  vívmányokra, mint ördögi masinákra tekintő nyomozó ki nem állhatja a fegyvereket, szolgálati pisztolyát sem tartja magánál, helyette a logika és megfigyelőképessége lefegyverző erejében hitt. Columbo feleségével boldog, kiegyensúlyozott házasságban élt: az asszonyt minden epizódban megemlítette, de soha nem láthattuk.

A retro sorozat szakított a szokásos dramaturgiával: nem az epizódok végén, hanem rögtön az elején kiderül a néző számára, ki a gyilkos, az elkövetők pedig elegánsan veszik tudomásul lebukásukat, miután a hadnagy felgöngyölítette a szálakat. Columbo soha nem lekezelő, sőt: tisztelni is képes az elkövetőket. A vendégszereplők között olyan színészek is feltűntek, mint Martin Sheen, Leslie Nielsen, Jamie Lee Curtis, Kim Cattrall.

Érdekesség, hogy azt a rozzant Peugeot cabriót, amivel Columbo járta Los Angeles luxusnegyedeit, Peter Falk maga választotta ki a Universal Studio parkolójából. Mi magyarok is imádtuk és imádjuk Columbot és vele együtt Peter Falkot, annyira, hogy a Jászai Mari téren szobrot is állítottunk neki és kutyájának.

Csak még valami!

Exit mobile version