Ezt nem láttuk jönni: új pesti metróvonalat terveznek!

Magyarországkúl | 2018. Január 03.
Százmilliárdos beruházás lenne a tanulmánytervek formájában máris létező rákoskeresztúri metróvonal.

Készülnek a budapesti XVII. kerületi rákoskeresztúri metróvonal engedélyes tervei – írja vg.hu. Riz Levente, a kerület polgármestere a testületi ülésen azt mondta: 2017 novemberében a tervező iroda leszállította a tanulmányterveket. A rákosmenti szárnyvonal kapcsán a tervezők négy különböző alternatívát vizsgáltak.

Három esetben a körvasútnál, a Rákos-pataknál ágazna el a metró, és a Rákos-Hatvan vasútvonal mentén érné el a XVII. kerületet. A negyedik változat szerint a metró a HÉV-vonalból a XVI. kerületi Sárga rózsa utcánál fordulna jobbra, végig a felszínen haladna, az Akadémiaújtelepnél lépne be a XVII. kerületbe, és innen kéreg alatti vezetéssel érné el Rákoskeresztúr-városközpontot. A tervezők 123-127 milliárd forintra becsülik a kivitelezés költségét.

Rákoskeresztúrról most 47 perc alatt lehet a Déli pályaudvarig eljutni, a metró kiépítésével a menetidő 32 percre csökkenne, az Örs vezér tere pedig 22 helyett 13 perc alatt lenne elérhető. A jogerős építési engedélyek a tervek szerint 2019-ben lesznek meg, az építkezés 2020 után indulhat.

Exit mobile version