Melyik a magyarok kedvenc autója?

Magyarországkúl | 2018. Január 22.
Elkészültek a statisztikák a hazai autópiac tavalyi évéről: kiderült, hogy a magyarok leginkább a magyar autókat szeretik, no és persze a használtat. De melyik márka nyerte el honfitársaink szívét?

A Suzuki Vitara bemutatója (MTI-fotó: Koszticsák Szilárd)

Ötödével több új személyautó kelt el tavaly Magyarországon, mint egy évvel korábban, de van még tartalék a piacban. A modellek közül messze az esztergomi gyártású Suzuki Vitara a legnépszerűbb – és sajnos népszerű az öreg használt autók behozatala is, több ilyenre kerül hazai rendszám, mint újra, írja a Délmagyar.hu.

2017-ben itthon 116 300 új személygépkocsit értékesítettek, 20 százalékkal többet, mint az előző évben. – A növekedés mellett örvendetes trend, hogy kezdenek visszatérni a magánvásárlók, és már 60 százalék alá került a flottás beszerzésű autók aránya – fogalmazott Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke év eleji budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, a válság után átléptünk egy Rubicont, de még sok van előttünk, hiszen a 2017-es esztendő adatai „csak” a 2001-es év eladásainak felelnek meg.

2017-ben ismét Suzukiból kelt el a legtöbb, 15 ezer 161, ami több mint 13 százalékos piaci részesedést jelent. A japán márka eladásának nagy részét a két esztergomi gyártású modell adta, a piacvezető Vitarából 8786, az abszolút listán 4. helyezett SX4 S-Crossból 3407 fogyott. A két SUV-hoz képest eltörpül a többi Suzuki, az egykor oly népszerű, ma már Japánból érkező Swiftből például csupán 853 modellt tudtak értékesíteni.

A márkák eladási listáján a Suzukit a Ford (11 ezer 372), valamint a Škoda (10 ezer 523) követi. 2016-ban szintén a Suzuki állt az élen és a Ford volt a második, azonban a harmadik hely akkor még az Opelnek jutott, amely idén lecsúszott a dobogóról, és „csak” negyedik lett 10 ezer 189 értékesített autóval.

2017-ben 155 ezer 400 használt személyautót importáltak és helyeztek forgalomba Magyarországon. Sajnálatos módon a behozott kocsik döntő többsége öreg – az átlagéletkoruk 12 év feletti –, és ezek nem igazán javítják a magyar autópark 14 év feletti átlagéletkorát. A behozott modellek kétharmada 10 évesnél idősebb, és csak a tizede fiatalabb 5 évesnél. – Európában csak Görögországban és Lengyelországban rosszabb a helyzet, ott még a magyarnál is öregebb a járműpark – jelentette ki Erdélyi Péter, aki szerint a használt autók importjának szabályozásában jelentős változásokra lenne szükség.

A statisztikákból az is kiderül, hogy 2017-ben a Suzuki Vitara mögött a második helyet a típusok eladási listáján a Škoda Octavia szerezte meg, ami nem véletlen, hiszen mindkét modellből sokat vásároltak a rendőrség számára. A Dacia Duster tavaly nem kapott szerepet ezekben közbeszerzésekben, mégis harmadik tudott lenni úgy, hogy az öreg, kifutó első generációt a friss modellváltozat csak februárban követi majd.

A toplista alját böngészve kiderül, hogy 2017-ben 124 Porschét, 19 Maseratit, 14 Teslát, 6 Ferrarit, 4 Bentley-t, és 1-1 Lamborghinit és Cadillacet is forgalomba helyeztek az Magyarországon.

Villamos forradalom

Az autósvilág tetten érhető változását, a villamosítást jelezte, hogy idén először tartott vendégként prezentációt az MGE rendezvényén Ugron Gábor, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezetője. Azt vizionálta, hogy 2030-ra tízszázalékos lehet az elektromos autók részaránya Magyarországon. A fejlődéshez természetesen elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, az országot teljesen lefedő e-töltőállomások kiépítése. Idén a tervek szerint 300 telepítését kezdik meg, és 1000-1200 állami tulajdonú töltőpont létesítését tervezik. A cél, hogy az első félév végére mintegy 300-330 állami és további 200-210 önkormányzati tulajdonú e-töltőkút üzemeljen az országban.

Exit mobile version