5 érdekesség a III. kerületről

Stern Ágnes | 2018. Január 27.
Ókor, Krúdy, híres háztömbök régről és a hetvenes évekből, Óbuda, Békásmegyer.

Fényűzés a Római birodalomban

A III. kerület mai területén több, mára már elpusztult település is volt a történelem során. Itt helyezkedett el például a Római Birodalom idejében az 1. századtól a 4. századig Aquincum, amely fejlett katonai és polgári negyeddel, fürdővel, vízvezetékkel és két amfiteátrummal is rendelkezett. Számos villa tartozott hozzá, és a Óbudai-szigeten a római helytartónak is volt palotája.

Fröccs Krúdyval

Krúdy Gyula és Óbuda neve szinte egybefonódott. Az író a Templom utca 15-ös számú házban (ma Korona tér 1.) lakott életének utolsó éveiben. Emlékét őrzi itt egy mellszobor, a Fő téren pedig egy másik, egész alakos, ahol jelképesen bárki elfogyaszthat Krúdyval egy fröccsöt. A szobor valójában a művész legismertebb figuráját, Szindbádot ábrázolja, de felismerhető benne maga az író és Latinovits Zoltán alakja is, aki a műből készült játékfilm legendás főszereplője volt.

Óbuda az író több művében is megjelent, ilyen például a A vadevezős megtérése, a Százesztendős emberek utcája, Az óbudai karnagy, Az óbudai szívhalász, az Ódonságok városa vagy az Etel király kincse című regény.

A legnagyobb lakóház

Háromszáz méter hosszan, több tíz méter magasan tornyosul a Flórián térnél a mérete miatt Faluháznak is nevezett épület, ami az ország legnagyobb lakóháza. A panelházat 1971-ben építették, 2009-ben felújították és színes külső festést is kapott, hogy vidámabb látványt nyújtson.

 

Patika a múzeumban

A III. kerületben található a Kiscelli Múzeum ami, Budapest, valamint a várost alakító lakosok 18-21. századi történetét mutatja be. A múzeum sokszínű kiállításai a főváros folyamatosan változó természetébe nyújtanak bepillantást az ide látogatóknak. A régi fővárosi cégérektől kezdve a bútorokon át a képekig sok minden megtekinthető a kastélyban berendezett múzeumban, ahol még azt is megnézheted, hogy nézett ki a város egyik első patikája, az 1794-ben alapított Arany Oroszlán gyógyszertár.

Furcsa név

A III. kerület egyik városrésze Békásmegyer egykor a főváros önálló települése volt és Csillaghegy is hozzá tartozott. Neve összefügg a magyar nép nevével. De ami mindenkit érdekel, hogy vajon mitől békás? Az elnevezés a terület talajára utal, ami agyagos, így a felszínen tartja a csapadékvizet, ez pedig kedvező élőhelyet teremt a békáknak, mert könnyen alakulnak ki pocsolyák és kisebb tavak.

Exit mobile version