A diktatúra temetője: a Szoborpark monstrumjai

A park azokat az óriási köztéri szobrokat őrzi, melyeket Budapest utcáiról az az 1989-90-es rendszerváltás után eltávolítottak, köztük olyanokat is, amiket a forradalmárok döntöttek le talapzatukról.

A bejárattal szemben Sztálin dísztribünt állítottak fel 2006-ban, odabent bronz, mészkő, márvány bálványok sorakoznak, főleg magyar és szovjet szobrászok munkái emlékművek. Egy szervezett busztúra során találkoztam a régi ideológiát, a kommunizmust dicsőítő, időnként félelmetesen hatalmas szobrokkal. Az idősek nem bírták magukban tartani véleményüket: „borzasztó volt”, „rettenetes”.

Annak aki még nem élt abban a rendszerben, bizonyára elképzelhetetlen a szocializmus fullasztó légköre. 

A szobrok kíváncsivá tettek, így a Fortepan fotógyűjteményhez fordultam, hogy az alkotások eredeti budapesti helyéről is némi képek kapjak. Emlékpark kontra retro gyűjtemény következik.

Kezdetnek itt van a Sztálin dísztribün, tetején az 1956-os a forradalom alatt lerombolt Sztálin szobor csizmájának méretarányos mása látható.

A régi Ötvenhatosok terén, ami Sztálin tér volt az elnyomás évei alatt, így festett eredeti maradványa  1956-ban.  ( Fotó: Fortepan Fotóarchívum )

Csizma tér nevet adtak neki a szobordöntést követően. Mint a képen látszik, a csizmák emberméretűek. Elképzelni is rémes, hogy milyen lehetett a hangja amikor az óriási bronz szobor a földre zuhant.

Folytatásul Osztapenko szovjet katonatiszt szobra (baloldalon) ami a Balatoni út és az M1-M7 közös szakaszának találkozásánál állt évtizedeken át. Biztosan rengetegen emlékeznek rá a balatoni útjaikról.

A bronz szobor, melyet Kerényi Jenő készített 1975-ben így nézett ki eredeti helyén Budapesten.

Elképesztően nagy a „Tanácsköztársasági emlékmű” alakja, egy átlagos felnőtt a csizma száráig sem ér fel. Valaha a Felvonulási téren foglalt helyet. A Magyar Népköztársaság idején itt tartották a legnagyobb kommunista állampárti tömegrendezvényeket. (Fotó: Pál Anna Viktória)

Kiss István egy másik emlékműve ugyanabban a témában a Hősök terén a Műcsarnok előtt 1959-ben. Valószínűleg más levegőt szívtak az akkor fiatalok, a múzeum akkori kiállításairól nem is beszélve…

Lenin elvtárs, egy ismeretlen szovjet szobrász munkája. Nem maradhat ki a válogatásból.

Molotov térnek nevezték a Vigadó teret 1953-ban és a közepét szovjet repülős hősi emlékmű töltötte be, egyáltalán nem szerényen. A kikötőben a Táncsics oldalkerekes gőzhajó látható.

Mészkőből faragott Felszabadulási emlékmű 1971-ből. Lebontásáig a Thököly úton foglalt helyet.

Szintén Kiss műve, aki tíz évvel korábban a Dózsa György téren a Dózsa György szobor egyik mellékalakját faragta, a képen személyesen vésővel és kalapáccsal munka közben.

Vörös csillagot formáznak a szoborpark virágai, a kommunista szimbólumot valószínűleg nem kell bemutatni ,  annyira összekapcsolódott az eszme és jelképe.

A Clark Ádám tér és a Lánchíd oroszlánjai előtt 1954-ben így nézett ki az ötágú csillag.

A „Munkásőr-demonstráció” emléktábla a 70-es évek Oktogonját díszítette.

„Az ellenforradalom mártírjainak” című bronz emlékmű a 60-as években a Köztársaság tér hangulatát varázsolta „emelkedettebbé”.

A szoborpaknak is volt őse: gyerekek futnak keresztül egy régi szoborkerten 1975-ben a Népstadion közelében.

A kettészakított Németország keleti, kommunista fele ( a Német-Demokratikus Köztársaság, azaz az NDK) iparának legkülönlegesebb terméke, a papírmasé-karosszériájú, préselt elemekből összeállított Trabant autó a szoborparkban.

Az utcaképet ott  is, és nálunk is évtizedekig meghatározta a szocialista export autó.

A berlini fal a Nyugat-Berlint körülvevő határépítmény volt Kelet-Berlin és az NDK területén. 1961 és 1989 között létezett. A hidegháború alatt a kettéosztott Berlin Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált. A fal 1989-es leomlása a hidegháború befejeződésének dátuma lett. A berlini falat áttörő graffiti formájában megjelenő trabant gyártása a Magyarországon hivatalos 1989-es rendszerváltáshoz képest két évvel később 1991-ben fejeződött be.