Ma nyit ki utoljára az egyik legmenőbb fővárosi étterem

Magyarországkúl | 2018. Február 28.
Márciustól már nem nyit ki a Beszálló. Az egyik legismertebb magyar séf, Huszár Krisztián nevével fémjelzett belvárosi étterem szerdán várja utoljára a vendégeket. 

Újabb ismert és színvonalas budapesti étterem zárja be kapuit. Márciustól nem üzemel tovább a Beszálló a Madách téren, írja a Portfolio.hu.

Huszár Krisztán a Dining Guide szaklapnak elmondta, hogy valamilyen formában a későbbiekben szeretnék újranyitni a Beszállót vagy egy hozzá hasonló helyet. De a Madách téri üzletnek egyrészt lejárt a bérleti szerződése, másrészt túl kicsi volt ahhoz, hogy ne termeljen veszteséget, hiszen – mint mondta – a minőségből és a drágán elérhető alapanyagokból nem engedtek.

“Most egy ideig a Fámára koncentrálunk, de a Beszálló nem tűnik el örökre” – tette hozzá.

A Beszálló 2016 októberében nyitott, és egyfajta food barként üzemelt, hangsúlyosan ázsiai ihletésű fogásokkal, hetente változó étlappal. Működése során több szakmai díjat is nyert. Huszár – aki korábban a MÁK-ban és a Zona-ban is dolgozott – tavaly nyitott Budán fine dining éttermet, Fáma néven.

Exit mobile version