Százezer nyertes Budapest környékén

Magyarországkúl | 2018. Március 21.
Letették az M2-es gyorsforgalmi utat és a 2-es főutat összekötő út alapkövét szerdán. Ha azt mondjuk, hogy nagy szükség volt rá, akkor enyhén fogalmazunk.

Az út megépülésével 100 ezer helyben lakó és még egyszer ennyi autós lélegzik majd fel, mivel az új út tehermentesíteni fogja Dunakeszit, amelyen eddig át kellett autózniuk a gödieknek és a dunakeszieknek is, ha Budapest felé indultak el. A beruházás 3,2 milliárd forintból valósul meg – írja az MTI.

Az M2-es gyorsforgalmi út felújítása (forrás: Magyar Építők)

Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere elmondta, hogy az összekötő út kis változás lesz Magyarország közúti térképén, de nagy jelentőségű Dunakeszi közlekedésében, és sokat javít az itt élők életminőségén. Egy 2,5 kilométer hosszú, kétszer egysávos út épül, külön szintű átvezetéssel a vasút felett.

Exit mobile version