Napelemes motorkocsit kapott a 125 éves Királyréti Kisvasút

Magyarországkúl | 2018. Május 23.
Az ország egyik legrégebbi kisvasútja a Börzsöny legnagyobb medencéjét átszelő Morgó patak völgyében fuvarozza a turistákat. Egy porosz származású földbirtokos építtette.

Idén 125 éves a Királyréti Kisvasút – írja a Sokszínű Vidék. A Börzsöny legnagyobb medencéjének vizeit összegyűjtő Morgó patak völgyében közlekedő vonat a Duna-parttól Szokolya községen át Királyrétig fuvarozza a turistákat.
 
Az erdei vasutat 1893-ban építtette gróf Franken-Siersttorpff János porosz születésű földbirtokos. Eleinte a gróf erdőgazdaságában kitermelt fa szállítására használták, egyetlen, Mária névre keresztelt gőzmozdonyát is fával fűtötték.
 
1945-ben aztán a birtokot és vele a kisvasutat is államosították. A hivatalos személyforgalom 1954. május 26-án indult meg a vonalon Kismaros és Királyrét között. 1975 őszén a látogatottság csökkenése miatt a kisvasutat úttörővasúttá alakították, váltott műszakban több ezren dolgoztak szeretetből, lelkesedésből a börzsönyi vicinálison.

Fotó: Nagy Zoltán

A vasúti pályát 1979 és 1981 között teljesen felújították. 1992 májusában az új autóbuszjáratok elindítása és az általános gazdasági válság miatt egy időre kénytelenek voltak leállítani a forgalmat – de aztán szerencsére újraindították.
 
Az utóbbi években ismét nagyon népszerűvé vált a kisvasút a Börzsönybe látogató turisták és túrázók körében. Olyannyira, hogy idén májusban, 125. születésnapjára „ajándékot” is kapott: a Vili 2. nevű napelemes motorkocsi ezentúl Márianosztra és Nagyirtás között szállítja majd az utazókat.       

Exit mobile version