„Száraz juhszarral megszórta a tüzet, úgy kojtolt, mint a háborodás” – A Hortobágyon éjszakáztunk

Hát, nézze, fiatalúr, a leghosszabb idő, amit én itt kint töltöttem, az két egész hét volt

– mondja Tóth „Izmos” József a Hortobágy közepén. Tőle keletre gémeskút, nyugatra hodály. A 63 éves, 49 évnyi szolgálat után pár hónapja nyugdíjba vonult juhász örökös pásztor, a tizenkét örökös pásztor egyike. Városiasan szólva: ez egyfajta rang, a 12 közé bekerülni szó szerint csak kihalásos alapon lehet, a több évtizedes szakmai múlt nem garantálja a tagságot. Írásunk végére kiderül, hogy mi az, ami viszont igen.   

Kódorog a nyáj

A Hortobágy hazánk egyik kistája az Alföldön, területe majdnem 1700 négyzetkilométer, ahogy a helyiek mondják:

ég és föld összenő rajta.

Szikes talaja alkalmatlan a földművelésre, a Kádár-korszakban persze így is próbálkoztak vele, de a Tanú magyar narancsa ahhoz képest nettó siker. A szakértők (értsd: a helyi juhászok) meglepődtek volna, ha a felsőbb helyeken szőtt elképzelések valóra válnak, ők ugyanis pontosan tudták, hogy a Hortobágy az állatoké – na meg az övék. Tóth kamaszfiúként kezdett dolgozni, úgy döntött, hogy az állatok szeretete miatt kézenfekvő, ha juhásznak áll, ehhez akkor egy szakmunkás vizsga kellett. 

Három évig tanultam, volt elmélet és gyakorlat is. Itt voltam tanuló, ide is jöttem dolgozni az állami gazdaságba. Száztízen jártunk ki akkor, ma a tizede van itt. Akkor még tereltünk, most meg csak a génmegőrzés miatt vagyunk itt, a racka fenntartása a lényeg. 1500 darab van, szerintem az országban ez a legnagyobb állomány. Tíz évig elél egy racka, ha nem vágják le. De hát itt a gén lényeg, nem a vágás

– mondja. 

XY kromoszóma

A génmegőrzés márpedig fontos: a Hortobágy látképével egybenőtt a rackajuh, a szürkemarha, a vadló, illetve itt fut a Mátai Ménes, melynek majd 270 lova között több díjnyertes szerepel: olyan is van köztük, amelyik lószépségversenyt nyert.

Logikus kérdés, hogy a ménes lovai közül üget-e bármelyik a Kincsem Parkban, de erről szó nincs, itt nem angol telivéreket nevelnek, fedeztetnek, futtatnak. Futtatni márpedig kell, a Hortobágyon erre bőven akad hely, elfér minden állat. A Nemzeti Parkban van az úgynevezett Hortobágy Szafari, ahol egy magas ketrecben még az egykor itt élő keselyű is látható. A tizenkét egyed 2011-ben érkezett Spanyolországból, idén májusban pedig már a második fióka is megszületett – az első még 2013-ban, ő a Gróf nevet kapta.  A szafaripark nem csak ketrecekből áll, miután kiképezted magad madártanból, beültetnek egy dzsipbe, és irány a puszta: vadlovak és szürke marhák masíroznak szemközt veled, a sofőr beszél és beszél az állatokról és a növényekről, elmagyarázza például azt, hogy a vadló azért hempereg a porban, mert így tartja távol magától az élősködőket, és hozzáteszi, hogy a régi kollégák azzal viccelnek, hogy „már allergiásak az állatokra meg a növényekre” – a turista ehhez kevés időt tölt itt, de ha marad egy éjszakára, nem kizárt, hogy kifejlődik valami tünet, és jobban teszi, ha életében többé nem tér le az aszfaltútról.

Befelé, a puszta mélyére

Debrecen és környékének turizmusát decemberben hosszasan taglaltuk, ekkor írtuk, hogy tavasztól őszig a Hortobágyot „beveszik” a hollandok és a németek. A környék termálvizei vonzóak, de a végeláthatatlan puszta különleges látvány még egy Zala megyei polgárnak is, nemhogy egy olyan országból érkező turistának, aki hegyekhez, dombokhoz, és zöldhöz szokott.  A Hortobágyi Nemzeti Park számos programot szervez, mind közül a legérdekesebb, amikor kint éjszakáztatják a városlakót – azért hangsúlyozzuk, hogy városlakót, mert egy éjjel a pusztában általában tökéletesen megmutatja a vidéki vagy inkább pusztai és a városi ember közti különbséget. 

A program a Mátai Ménes istállójától indul, ez a Hortobágyon itt található: 

Az istálló mellett kocsma (étterem) áll, itt találkoztunk Tóthtal is, egy szekéren zötykölődtünk ki a pusztába. Az Asztro Gasztrónak keresztelt program része a lovasbemutató, de stop van a kiterelt szürkemarhák mellett, és ha igény van rá, a rackák istállójánál is. Kiszállás van a gémeskutaknál, amiket anno „telefonként” használtak: a pásztoroknak (és a napszámosoknak is) ezzel jelezték a delelés, az itatás és az étkezés idejét, sőt, a fáma szerint a betyárok és a pártolóik is használták a jeleket, utóbbiak így tudatták velük, hogy maradjanak távol egy-egy tanyától, mert csendőr van a közelben. Tóth szerint a kutakkal már nem bíbelődnek idekint, ez a hagyomány meghalt, „ma már mobiltelefont használnak a kollégák”.  

Éld meg, hogy éltek, mínusz egyedüllét

A pásztorélet nem könnyű: egyszerre kell bírni a kőkemény munkát, és a vele kéz a kézben járó magányt – legalábbis ezt gondoljuk. „Persze, nem könnyű, de ha betanultuk, menni fog, és hát szeretni kell az állatokat – mondja Tóth. – Sosem voltam magányos. Feleségem van, családom van, a feleségem is könnyen viselte, hogy távol vagyok, hiszen ő maga is állattenyésztő, csak ő baromfival… azaz kacsával és libával foglalkozott. Tudta, hogy mivel jár ez az élet… hogy lekötöttség, távolság.” 

A pásztornak feladata, hogy mindig ott legyen az állat mellett. Nyáron terel, télen gondoz. „Ha hideg van, etessük őket szénával, lucernával – magyarázza. – Kukoricával abrakoljuk. Ha szülnének, segítünk. Az anyát és a kisbárányt is óvjuk, ha nem szopik, meg kell szoptatni, hát az anyját le kell fektetni, és a csecset a szájába adni a kisbáránynak. Ha kettő születik, nem egy, akkor azt le kell tenni egy külön kis fogattatóba. Megtanuljuk ezt az iskolában, de hát a gyakorlat az igazi. A rackát évente nyírtuk, mindig tavasszal, jó két kiló bunda esik le róla. Tudtam régen birkát nyírni, vágni is, és persze főzni is. Ma is menne.” 

A pásztorok mind tudnak főzni, két hét kintlétet nem lehet megúszni bográcsozás nélkül. A pusztába vittek magukkal füstölt, tartós árut (szalonna, kolbász), Tóth elmondta, hogy nyáron sokszor leengedték a kútba az ételt, „ott mégsem volt 35 fokos meleg, egy-két napot elállt”, de kellett a meleg kaja is. Slambucot és pörköltet főztek (a slambuc tipikus pásztorétel, szigorúan bográcsban főzik: lebbencstészta, krumpli, szalonna, hagyma, pirospaprika, esetleg kolbász keveréke), ottjártunkkor két bográcsban pirultak egymás mellett, a pörköltet szürkemarhából főzték – és könnyedén kenterbe verték vele a Hortobágy csárda ételeit, pedig a pörköltért felelős pásztor elmondta, hogy,

életében nem főzött még szürkemarhából, a recept pedig a Youtube-ról van.

Tóth erre csak megvonja a vállát, a technikával még nincs megbékélve, a pirospaprikával sokkal inkább.

„Ha egy dal a dalban dalra fakad”

A program részeként lóra pattanhatsz, ostort csattogtathatsz (egy rendes pásztor anno azt magának készítette), kapsz fröccsöt, sört vagy pálinkát, de ami ennél sokkal érdekesebb: egy sornyi történetet. Az öreg pásztorok ugyanis annyit mesélnek, hogy egy 20 fős szövőegylet sem tudná befogadni: beszélnek a hagyományaikról, a tudós pásztorokról, akik (a hiedelem szerint mint valami jedi mester) egy kézmozdulattal irányították a terelt állataikat, na meg arról, hogy a furulyát a pásztor az Isten adományának tartja, míg a duda az alvilágból érkezik – és a hegedű?

A hegedűn csak játszunk, és szeretjük a hangját

– mondja egyikük, majd úgy fél órára fel is veszi a vonót, miközben lassan leszáll az éj. Mivel a fényszennyezés mértéke a nullával egyenlő, a Hortobágyot szeretik a csillagászok, a tájat a csillagok és a Hold világítják be. Nem véletlen, hogy a pásztorok könnyedén tájékozódtak a csillagokból, nem kell sok tehetség hozzá, hogy akár te is kivedd az égbolton a Göncöl-szekeret. 

A csillagászati előadást a lefekvés követi, erre ott van a hodály, alatta a szalmából kialakított fekvőhely, két takaró, plusz a kiegészítők, azaz:

• a tőled fél méterre fekvő idegen,
• a 10 méterre álló-alvó ló,
• a feletted lévő háló, ami a madárszart fogja fel kisebb-nagyobb sikerrel,
• a kismillió bogár, amik még a takaró alatt is összecsípnek, 
• és persze a szúnyogok, amik az arcodra meg a füledre, és a nyakadra kíváncsiak. 

Volt egy kollégám, hetvenéves volt, amikor én kezdtem. Füstölte a száraz füvet, hogy ne háborgassa a szúnyog a juhot éjszaka, mert hát szúnyog az van, rengeteg. Kis birkaporral, száraz juhszarral megszórta a tüzet, úgy kojtolt, mint a háborodás… el is húztak a szúnyogok 

– magyarázza Tóth, aki csak legyint a mai szúnyogriasztókra, mert persze, a csípés kellemetlen, de hát megszokja az ember. A nyavalygásnál szerinte sokkal fontosabb, hogy a pásztorok őrizzék a hagyományaikat, és hogy a fiatalabb generáció is megtanulja mindazt, amit ők tudtak, másképpen nem jár az örökös pásztor cím. 

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

Fotó: Derencsényi István

A „Hortobágy Örökös Pásztora” címet 2007-ben alapította Sándor István, a Hortobágyi Nemzeti Park akkori igazgatója, dr. Tiba István, Balmazújváros akkori polgármestere, Rózsa Péter biogazda, és Gencsi Zoltán, a Hortobágyi Kht. igazgatója. A címet kizárólag az viselheti, aki évtizedes munkája után rászolgált, azaz

méltón őrizte, ápolta, megtartotta, és továbbadta az ősi foglalkozás fortélyait, hagyományait, dalait és művészetét, illetve óvta, gondozta az állatokat.Örökös pásztorból tizenkettő van, csak akkor lép be új pásztor a körbe, ha az egyik örökös pásztor meghal. Mint azt június 7-én a SZOLJON megírta, a tizenkettő közül egy most nő, név szerint Béres Mihályné Márki Piroska. Az asszony a lappal közölte, nem gondolta, hogy beválasztják, de végtelenül büszke rá, hogy közel hatvanéves pásztor- és juhtenyésztési múltjával méltónak találták a rangos elismerésre, ami

szerinte olyan, mint a Nemzet Színésze kitüntetés, csak ő a pásztorok között lehet a legjobb.

Meglepő lehet, hogy a pásztorok nőt választottak maguk közé, főleg ha onnan közelítjük meg, hogy a hodályban töltött éjszakát követő reggelen a csikósfiúk kizárólag az asztalnál ülő férfiakkal fogtak kezet, a nőkre rá sem hederítettek, talán csak morogtak a bajszuk alatt, hogy jó reggelt, és konstatálták, hogy esznek. „A hortobágyi éjszaka nem egy belvárosi feministának való” – közölte ekkor egy útitársunk, és szegény, most biztos kapna pár éles megjegyzést egy belvárosi feministától, de ez mit sem változtat azon, hogy a Hortobágy nemes és egyszerű hely, ahol nemes egyszerűséggel mennek a dolgok, akár állattartásról, lóhajtásról, gémeskútról, evésről, főzésről, alvásról vagy szúnyogriasztásról van szó. Mindenre megvannak a szabályaik, vagy ha jobban tetszik: a saját törvényeik, amiket egy gyüttmentnek nemhogy illetlenség, hanem egyenesen tilos áthágnia.