Sanghaj egy hétre Budapestre jött

Magyarországkúl | 2018. Június 19.
A kínai óriásváros különleges programsorozat keretében mutatkozik be nálunk. Fotókiállítással, a helyiek mindennapjait bemutató kulturális tárlattal, helyi képzőművészek munkáival és izgalmas kulturális-kreatív fórummal várják az érdeklődőket.

Idén Sanghaj és Budapest barátságának 5. évfordulója egybeesik az „Egy övezet, egy út” kezdeményezés elindításának ötödik évfordulójával. A neves alkalomból a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetségének vezetésével különleges programsorozatot rendeznek az Ybl Budai Kreatív Házban.

Fotók: Kondella Misi Photography

Az „Elbűvölő Sanghaj” című programsorozat június 15-én indult, a rendezők egy héten át várják az érdeklődőket. Az izgalmas programok között fotókiállítás, kulturális és képzőművészeti tárlat, valamint egy kulturális-kreatív fórum is szerepel.

Az „Elbűvölő Sanghaj” című fotókiállítás egy sanghaji utazásra invitálva a látogatókat, akik a kiállított képeken keresztül betekintést kaphatnak a kínai metropolisz szépségeibe, a város fejlődésébe és kultúrájába. A helyi kulturális és kreatív vállalkozók által összeállított „Sanghaji nappali” című kulturális kiállítás a sanghajiak hétköznapi életét mutatja be: itt olyan szellemi és kulturális értékekkel ismerkedhetnek meg a látogatók, mint a kínai csomózás vagy bársonyhímzés.

A program része a Sanghaji Képzőművészeti Akadémia, a Sanghaji Kínai Festészeti Akadémia és a Sanghaji Művészek Szövetsége által kiválasztott tizenhat sanghaji stílusú festő „Sanghaji rímek” című kiállítása és az „Örökség, innováció és jövő” címmel megrendezett kulturális fórum is, amely a kiterjesztett valóság (AR) technológia segítségével mutatja be a város legfontosabb szellemi értékeit.


„A közös jövőkép és ideálok összehozhatnak embereket akkor is, ha kilométerek ezrei választják el őket egymástól. A Magyarország és Kína közti csereprogram napról napra erősödik, a két ország barátsága folyamatosan mélyül. Reméljük, az »Elbűvölő Sanghaj« rendezvénysorozat elhozza városunk üdvözletét, és kellemes élményt jelent budapesti barátainknak, akiket szívesen látunk vendégül Sanghajban is” – írják közleményükben a szervezők.


A program támogatója a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége, főszervezői pedig Sanghaj Önkormányzat Információs Irodája  és Budapest Főváros Önkormányzata. 

Exit mobile version