Terápiás mesekönyvet írtak a Bethesda Gyermekkórház dolgozói a gyógyuló gyerekeknek

Magyarországkúl | 2018. Július 03.
A könyvben az ismert mesék és versek mellett saját történetek is vannak. Minden gyerek megkapja majd, akit több napig kezelnek a kórházban.

Terápiás gyerekkönyvet írtak a budapesti Bethesda Gyermekkórház munkatársai az ott gyógyuló gyerekeknek. A könyvet – amelyben az ismert versek és mesék mellett saját személyes történetek is vannak – minden kicsi megkapja majd, aki kénytelen több napot tölteni a kórházban. A cél, hogy csökkentsék a félelmet a gyerekekben.

„A szerepjáték, a fantáziatevékenység mindennapos dolog a gyermekek életében, és azzal, hogy belevarázsolódnak a mesékbe, módosult tudatállapotba, varázsvilágba kerülnek” – mondta az RTL Klubnak nyilatkozva Korzenszky Klára klinikai szakpszichológus, a könyv szerkesztője.

A könyvben meséken keresztül a kórház dolgozóit is bemutatják, hogy a gyerekek könnyebben megismerhessék őket. A kórház igazgatója szerint a kiadvány a szülőknek is segíthet megnyugodni. „Egy altatásban, aneszteziológiai folyamatban sokkal több a szövődmény, ha szorongó, nem kellően együttműködő családokkal történik a beavatkozás” – hangsúlyozta dr. Velkey György.
 
A könyv kereskedelmi forgalomban nem kapható, egyelőre kétezer példány készült belőle alapítványi és pályázati pénzekből.  

Exit mobile version