Megint nyakunkon a kánikula, ilyenkor, aki teheti, a vízben vagy a vízparton keres menedéket a rekkenő hőség elől. Nem volt ez máshogy dédszüleink idejében sem – igaz, akkoriban még nagyon máshogy néztek ki a strandok, fürdőhelyek, mint manapság.
Az 1910-es években a Gellért- és Széchenyi fürdő nyitott medencéi, a Tanácsköztársaság ideje alatt átadott Palatinus strand, a Római-part és a budapesti Duna-szakaszon felállított uszálystrandok voltak a legnépszerűbb budapesti pancsolóhelyek. A tehetősebb polgárok Siófokon, Hévízen, esetleg Abbáziában (ma Opatija) vagy a velencei Lido homokos partjain töltötték a vakációjukat.
Fotó: Schmidt Albin / Fortepan
A fürdőzés mellett a napfürdőzés is kedvelt időtöltés volt. Persze, akkoriban még nem fecskében és bikiniben süttették magukat a népek, hanem szemérmes, szigorú szabású fürdődresszekben – vagy éppen nyakig betakarózva, ahogy az a Fortepan remek, 1914-es fotóján is látható.