Sztár lett az ország legkedvesebb konyhásnénijéből

Magyarországkúl | 2018. Július 16.
Irma néni 35 éve dolgozik egy érdligeti iskolában. Az asszonyt június elején választották meg az ország legkedvesebb konyhai dolgozójának.

Sztár lett az ország kedvenc konyhásnénijéből – tudósít az RTL Klub híradója. Irma nénit, aki harmincöt éve dolgozik konyhásként egy érdligeti iskolában, június elején választotta meg az ország legkedvesebb konyhai dolgozójának az Országos Élelmezés-egészségügyi Intézet, azóta mindenkitől kap egy-két kedves szót a településen.

„A gyerekek már a kapuban kiabálnak: »Csókolom, Irma néni, szeretjük!« Szeretem a munkámat, én nem azért jártam be, hogy csak a pénzért, hanem magaménak tekintettem az egész konyhát” – mondta az idős asszony a csatornának nyilatkozva. Mint mondta, sosem választott volna magának más munkát, mert annyira szereti a gyerekek közelségét.
 
Munkájára felfigyelt a menzát üzemeltető közétkeztető is, akiktől nemrég újabb elismerést is kapott, most pedig meglepetéssel készülnek neki. Mint mondják, munkája minden náluk dolgozónak jó példát jelenthet. Irma néni 2011-ben ment nyugdíjba, de eszébe sem jutott otthon maradni: azt mondja, addig szeretne dolgozni, ameddig csak lehetséges.

Exit mobile version