Repülőjegyre gyűjt a Fazekas világverő robotépítő csapata

Magyarországkúl | 2018. Július 20.
Tavaly Washingtonban elnyerték a FIRST Global Challenge fődíját, idén újra bizonyítani szeretnének.

A Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium csapata éppen egy éve nyerte el a FIRST Global Challenge nevű nemzetközi robotépítő verseny fődíját Washingtonban.
 
Idén Mexikóvárosban rendezik a versenyt, amin címvédőként Európát képviselve az öt középiskolásból és két kísérő tanárból álló magyar csapat is szeretne részt venni. Sajnos sem az iskolának, sem a diákok szüleinek nincs annyi pénzük, hogy a repülőjegyre valót előteremtsék. Ezért létrehoztak egy fundraiser oldalt, hogy a kiutazáshoz szükséges 14.200 dollárt összegyűjtsék – írja az Index.


A tavalyi versenyen százötven ország diákjai vettek részt, a téma a tiszta víz és a vízgazdálkodás volt. A csapatoknak a szervezők által küldött alkatrészekből kellett felépíteniük egy olyan robotot, amely eltávolítja az ivóvízben lévő szennyeződéseket.  A 2017-es Fazekas RoboTeam tagjai Kurucz Márton, Molnár-Sáska Zsófia, Fey Mihály, Martinák Zalán, Umann Dávid és Hervay Bence voltak, a diákokat Karsai Zsuzsanna és Koren Balázs készítette fel a versenyre, a nyertes magyar csapatot még a Fehér Házba is meghívta az amerikai elnök lánya, Ivanka Trump egy látogatásra.
 
A tehetséges magyar fiatalokat mentoráló Koren Balázs arra kéri az erre nyitott cégeket és magánszemélyeket, hogy lehetőségeikhez mértem támogassák a Fazekas gimi csapatát, illetve az anyagiakat koordináló Tehetséges Kobakokért Alapítványt.
 
A támogatási lehetőségekről további információkat itt talál.

Exit mobile version