Székhelyi József 5 csodálatos pillanata

Magyarországkúl | 2018. Augusztus 23.
Székhelyi Józseffel sokoldalú, művelt, gazdag és szókimondó humorú színészlegendától búcsúzik Magyarország. Öt kiemelkedő pillanatot gyűjtöttünk össze karrierjéből.

Madách Színház

Haláláig, 35 éven át volt a Madách Színház művésze, számos felejthetetlen szerepben. Itt az egyik legismertebb, Karak a Vuk-musicalből. A jelenet az utolsó előadásból származik. 

Filmek tucatjai

Székhelyi természetesen filmes és tévés színészként lett igazán ismert, számos örök figura kötődik a nevéhez. Dadogós formája a Csak semmi pánik! Ötvös Csöpije mellett vagy az itt látható Látástól vakulásig (1980), szintén Bujtorral, csak egy-egy a számos vicces „underdog” alakítása közül. Állandó szereplője volt a Magyar Televízió kabaréinak, show-műsorainak, de hallottuk komolyan is verset mondani.

Zsidó identitás

Zsidóságát nemcsak hogy büszkén vállalta, hanem rendszeres szereplője volt zsidó kulturális eseményeknek, megmozdulásoknak. Ezen a videón az idei Élet Menetén olvas fel – ennek a rendezvénynek egyik alapítója is volt.

A felejthetetlen szinkronhang

Ebben az interjúban a szinkronizálásról vall, köztük legendás szerepeiről. Ő volt Homer Simpson magyar hangja és tulajdonképpen újraalkotta Anulu szerepét a Kincs, ami nincsben.

Vallomás a betegségről

Az ATV-nek adott interjújában őszintén vallott rákbetegségéről, családról, életről. 

Exit mobile version