A tanévkezdésnek már régen is kissé nehezen indultunk neki, de amint találkoztunk az osztálytársainkkal, máris derűsebbnek láttuk még a legborongósabb szeptemberi napot is. Az iskolába magunkkal vittük a vízparti nyaralások, a kalandos kempingezések meg a táborozások emlékét, és azon versengtünk, kinek sikerült jobban lebarnulnia a nyáron. Örömmel feledkeztünk bele az új könyvek és füzetek illatába meg a tökéletesen kihegyezett ceruzák szemet gyönyörködtető egymásutánjába. Neked milyen nosztalgikus emlékeid vannak a diákéveidből?
Ugyanilyen szépen, fegyelmezetten és lelkesen vártuk a tanév első napjait. De az is lehet, hogy mégsem…
Sokunk mumusa volt a matematikaóra. 3+2=?
Két tanóra között az iskolaudvaron játszottunk.
Amíg a fiúk tisztázták egymás között, hogy ki a Jani, addig mi, lányok kocsiztunk.
A legtöbben már kislányként is szerettük a divatot. A ’60-as években a hatalmas masnik élték fénykorukat.
A tanári asztalnál állni mindig stresszes volt. Még akkor is, ha éppen dicséretet kaptunk.
Az énekórákon aztán lazíthattunk a Mint a mókus fenn a fán és a Tavaszi szél vizet áraszt közben.
A régi címer minden osztályterem falán ott lógott, és a hímzett terítők is gyakori díszítői voltak a tanári asztaloknak.
Legalább ilyen örömmel szaladtunk haza, amikor végre kicsengettek az utolsó óráról.