Bronz fokozatú Diák Oscart kapott az Ostrom című magyar film

MTI | 2018. Október 12.
Huszonhét év óta először fordult elő ilyen.

Huszonhét év után újra magyar diplomafilm nyert Diák Oscar-díjat (Student Academy Award): Kovács István az Ostrom című diplomafilmjét díjazták Los Angelesben. Azt, hogy Kovács filmje ilyen elismerésben részesül majd, már korábban tudni lehetett, az azonban csak a díjátadón derült ki, hogy az Ostrom a díj bronz fokozatát kapta meg.  Kovács István magyar idő szerint péntek hajnalban vehette át Los Angelesben az Amerikai Filmakadémia Samuel Goldwyn Theaterjében a Bronz Diák Oscar-díjat – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-t.

Az Ostrom 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik. Főhőse egy magányos bosnyák nő, aki elindul, hogy vizet találjon magának, és végre hajat mosson a várva várt randevúja előtt. Életveszélyes terve végrehajtásától sem a szomszédai, sem a mesterlövészek nem tudják eltántorítani.

OSTROM PRODUKCIÓ

Az Ostrom a 32 éves Kovács István diplomafilmje volt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ahol Enyedi Ildikó, Janisch Attila és Szász János voltak a tanárai. A 23 perces alkotás a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült. Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója a díj kapcsán elmondta:

óriási eredmény, hogy 2014 óta a magyar alkotók a nagy európai filmfesztiválokkal párhuzamosan a leghíresebb amerikai filmes megmérettetésen is jelen vannak, és legtöbbször nyernek. Szász János A nagy füzettel a legjobb kilenc külföldi film közé jutott, Enyedi Ildikó a Testről és lélekről című alkotása a legjobb öt idegennyelvű film közé került, azaz Oscar-jelölt volt, Nemes Jeles László a Saul fiával és Deák Kristóf a Mindenkivel megnyerte a legjobb külföldi film, illetve a legjobb rövidfilm Oscar-díját.

Az elmúlt években az Színház- és Filmművészeti Egyetem végzőseinek három filmje is bejutott a Diák Oscar-díj jelöltek közé: 2016-ban a Kis Hajni által jegyzett Szép alak, tavaly pedig Freund Ádám rendezése, a Földiek volt versenyben, és idén Kovács István az Ostromért meg is nyerte a díjat. Ez a sikersorozat azért is kiemelkedő, mert eddig még egyetlen filmes egyetemnek sem sikerült három egymást követő évben a fikciós filmek kategóriájában a jelöltek közé kerülni, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a több évtizede tartó tudatos építkezés eredménye.

Hutlassa Tamás és Osváth Gábor producerek korábban elmondták, hogy „az Oscar szabályzata szerint ennek a díjnak köszönhetően az Ostrom című film esélyes lehet a legjobb rövidfilm kategóriában is. Így a magyar diplomafilm a február 24-én megrendezendő gálán is versenyezhet majd az Oscar-díjért, amennyiben bekerül a jelöltek közé az akadémia tagok szavazatai alapján.”

Diák Oscar-díjat eddig egyetlen magyar alkotó nyert, 1991-ben Böszörményi Zsuzsa Egyszer volt, hol nem volt… című diplomafilmjéért.

Exit mobile version