Lázár Ervin: Dömdö-dömdö-dömdödöm 1. rész

nlc | 2015. Április 27.
Mikkamakka nagy rikoltozásra ébredt. Majd beszakadt a dobhártyája. Nem csoda, mert éppen az ő fülébe rikoltoztak. Hárman is. Nevezetesen Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült oroszlán, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, és Vacskamati.
Lázár Ervin: Dömdö-dömdö-dömdödöm

–Te meg Maminti lesztek a döntőbírók! – üvöltötte éppen Bruckner Szigfrid.

Mikkamakka először is befogta a fülét.

–Miféle döntőbíró? – kérdezte akkor.

De nem vette le a kezét a füléről, mert amazok hárman egyszerre kezdtek kiabálni. Sőt odajött Nagy Zoárd is, a lépkedő fenyőfa, s nem sokkal később Ló Szerafin, a kék paripa.

Most már öten üvöltöztek.

–Éntőlem aztán megszakadhattok az ordibálásban – mondta Mikka­makka –, addig úgysem veszem el a kezem a fülemről, amíg nem kezdtek csendesen és egyenként beszélni.

Aromót választották szószólónak; Mikkamakka levette a füléről
a kezét.

–Arról van szó, kérlek szépen, hogy Bruckner Szigfrid azt állítja, ő itt
a legnagyobb költő – kezdte Aromo –, és bármelyikünknél szebb verset tud kitalálni. Egyszóval henceg…

–Még hogy én hencegek! Igenis…

Mikkamakka újra befogta a fülét. Mindenki Bruckner Szigfridnek támadt.

–Hadd mondja végig Aromo!

Az oroszlán elhallgatott.

–Elhatároztuk hát – folytatta Aromo –, hogy költői versenyt rendezünk. Mindenki költ egy verset, és a végén te meg Maminti, a kicsi zöld tündér eldöntitek, hogy melyik kapja az első díjat.

–Természetesen az én versem – mondta magabiztosan Bruckner Szigfrid, de megint lehurrogták.

–Jól van – mondta Mikkamakka –, ezen ne múljon.

Fölült a tisztás szélén egy emelvényre, Maminti mellé.

–Ki akar versenyezni? – kérdezte.

Mindenki fölemelte a kezét, még Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót és Dömdödöm is. Valamennyien papírt és ceruzát ragadtak, és vadul nekiláttak. Csak úgy sistergett a sok ceruza. Legelsőnek Szörnyeteg Lajos készült el a verssel. Föl is állt, hogy elszavalja.

A múltkor Mikkamakkával
Fát vágni mentünk az erdőre,
De olyan szerencsétlenül dőlt
A fa, hogy Dömdödöm alá szorult
.

Huhú, fiúfütty, lengettek, rengettek, fütyörésztek, fityirésztek a többiek.

–Ez nem vers, kikérem magamnak! – dühöngött Bruckner Szigfrid.

–Hallod, Mikkamakka? Azt mondja, nem vers! – méltatlankodott Szörnyeteg Lajos.

Mikkamakka ráncolta a homlokát.

–Hát bizony – mondta aztán –, kedves Lajos, ez tényleg nem vers.

–Miért – lobogtatta a papírját Szörnyeteg Lajos –, amikor a sorok szépen egymás alá vannak írva, és minden sor nagybetűvel kezdődik. Akkor miért nem vers?

Mikkamakka elgondolkozott, vakarta a feje búbját. Valami okosat akart kisütni. Ki is sütött, mert amikor Szörnyeteg Lajos harmadszor kérdezte, hogy miért nem vers, rávágta:

–Csak!

És lássuk be, igaza volt.

Rögtön színre is lépett a második versenyző. Maga Bruckner Szigfrid. Pózba vágta magát, az égre emelte tekintetét, és nekikezdett:

Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend
a szobában lakik itt bent?

–Állj – mondta Mikkamakka –, ezt nem te írtad!

–Hát kicsoda? – háborgott Bruckner Szigfrid. – Ki az ördög írta volna? Itt van, nézd meg a papírt, nem az én írásom ez?!

–Jó, jó – vágott közbe Mikkamakka –, de ezt már régen megírta Petőfi Sándor. Mi meg abban állapodtunk meg, ha jól emlékszem, hogy
mindenki a saját versét adja elő.

–Úgy van! – helyeseltek a többiek.

–Ki az a Petőfi Sándor? – kiabált Bruckner Szigfrid. – Sohase hallottam a nevét.

–Elég szégyen – mondta Maminti –, de a verset akkor is ő írta. Légy szíves saját költeményt előadni.

–Na jó – mondta Bruckner Szigfrid. – Tudok én mást is. Ide süssetek!

Póz, arc az ég felé. Nekikezdett:

Ej, kend, tyúkanyó, mi a kő,
itt bent lakik a szobában?

–Hohó – hadonászott Aromo –, ugyanazt mondod kitekerve! És ráadásul rím sincs benne.

–Rímnek kell benne lenni? – kérdezte Bruckner Szigfrid Mikka­makkát.

–Hát nem árt – mondta az –, de ne az Anyám tyúkját mondjad. Akárhogy forgatod, úgyis ráismerünk.

–Na jó – mondta újra Bruckner Szigfrid –, akkor nem az Anyám tyúkját mondom. – Elkezdte: – Apám tyúkja, írta Bruckner Szigfrid.

Ej, tyúkapó, mi a kő, itt bent
lakik a szobában kend?

–Megölni! Lelőni! Szétvágni! Elzavarni! Kirúgni! Szétfűrészelni! – dühöngtek a többiek.

–Így nem lehet szavalni! – háborgott Bruckner Szigfrid.

–Bizony nem – mondta Mikkamakka. – Jobb is, ha abbahagyod.
Itt csalással nem élsz meg. Halljuk a következőt!

Bruckner Szigfrid elsompolygott onnan, s Nagy Zoárd, a lépkedő fenyőfa ugrott a helyére. Szavalt, csak úgy zengett:

Legszebb állat az anakonda,
de nem tudja ezt ama konda,
ha ráterelnék ama kondát,
széttiporná az anakondát.

–Ugyan, miféle vers ez? – mondta szemrehányóan Aromo. – Ilyen erővel azt is mondhattad volna:

Legszebb állat az anaménes,
de nem tudja ezt ama ménes,
ha ráterelnék ama ménest,
széttiporná az anaménest.

A többiek tapsoltak, tetszett nekik Aromo gúnyolódása. Sőt hogy köszörüljön a költőtudományán esett csorbán, Bruckner Szigfrid is meg­szólalt:

–Vagy azt is mondhattad volna:

Legszebb állat az anacsorda,
de nem tudja ezt ama csorda,
ha ráterelnék ama csordát,
széttiporná az anacsordát.

Nagy Zoárd tobozai vöröslöttek a méregtől.

–És azt nem mondanád meg, mi a csudát jelent az az anacsorda meg
anaménes?

–Ugyanazt, amit az anakonda – kiabált közbe Vacskamati –, azaz semmit!

–Az anakonda igenis egy állat – bizonygatta Nagy Zoárd.

–Ki ismeri? – tette föl a kérdést Mikkamakka.

–Senki – zúgták a többiek.

–Nem ér! – hadonászott Nagy Zoárd. – Tessék megnézni a Természettudományi kislexikonban. Ha nincs benne, vágjanak föl tűzi­fának.

Hamarosan folytatjuk…

További mesékért KLIKK IDE

Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!

Exit mobile version