– Kinek van Természettudományi kislexikonja? – kérdezte Mikka-makka.
–Senkinek – felelték kórusban.
–Ezen ne múljon – szólt ekkor Maminti, és elővette zöld varázspálcáját. – Csiribí, legyen itt egy, csiribá, természettudományi, prics, kislexikon, prucs!
És már ott is volt a lába előtt.
Nosza, nekiestek, lapozták, csak úgy sistergett.
–Hányadik betű az ábécében az a? – kérdezte Vacskamati.
–Hátulról vagy elölről számítva? – érdeklődött Aromo, de akkor már Nagy Zoárd diadallal felkiáltott:
–Itt van, az ötvenkilencedik oldalon! – És olvasta: – “Anakonda (Eunectes murinus): állat, tíz métert is elérő, dél-amerikai óriáskígyó. Áldozatát körülgyűrűzi és összeroppantja.”
–Hát legyen neked ez a legszebb állat – mormogta Aromo, de mit volt mit tenni, el kellett fogadni Nagy Zoárd versét, íme kiderült, van anakonda nevű állat.
–Jöhet a következő – intett Mikkamakka.
Ló Szerafin méltóságteljesen fölállt, középre ballagott, meghajtotta magát.
Ha elpusztul a tulok,
szarvából lesz a tülök,
de ha én elpüsztülök,
belőlem nem lesz tulok.
–Hát az biztos – kiabálták a többiek –, mert már most egy nagy tulok vagy!
–Még hogy elpüsztülök – vihogott Bruckner Szigfrid. – Elpüsztülök a rühügéstől.
–Csend legyen! – kiáltott Mikkamakka. – Ki következik?
–Én – mondta Vacskamati. – Egy egészen rövid verset írtam.
–Halljuk!
Szerda ablakában
csütörtök ül,
és ordít
csütörtökül.
Egy darabig csend volt, aztán Szörnyeteg Lajos megkérdezte:
–Miért csütörtökül ordít?
–Mert csütörtök – mondta Vacskamati. – Ha péntek lenne, péntekül ordítana.
–Idegen nyelveket nem tud? – akadékoskodott Bruckner Szigfrid.
–Nem – mondta Vacskamati –, ez egy műveletlen csütörtök.
Mikkamakka megrázta az elnöki csengőt.
–Elég – mondta –, halljuk Aromót!
Aromo fölényes mosollyal sétált a tisztás közepére. Rázendített:
bálomböki bag ú fan
bálomböki big a fún
–Nem ér – ordított közbe Bruckner Szigfrid –, egy hangot se értek belőle! Arról nem volt szó, hogy hottentottául* is lehet verset írni.
–Eszed tokját hottentotta – háborgott Aromo –, ez igenis magyarul van!
–Akkor én megeszem a fülem – mondta Bruckner Szigfrid.
–Már meg is sózhatod – felelte Aromo.
–Hadd mondja végig – próbált rendet teremteni Mikkamakka.
Aromo újra belefogott:
bálömböki bag ú fan
balámbökö big a fún
búlambákö bög i fan
balúmbaká bög ö fin
bilambúka bág ö fön
bölimbakú bag á fön
bölömbika búg a fán
–Ez semmi – mondta Ló Szerafin –, így egy gyerek is tud verset csinálni, ha ugyan ez egyáltalán vers.
–Igenis vers! – jelentette ki Mikkamakka, akinek, úgy látszik, tetszett ez a bálömböki. – S ha azt hiszed, hogy olyan könnyű ilyet írni, rajta, bizonyítsd be! Írj egyet!
–Nem is kell leírnom – mondta Ló Szerafin –, kapásból is elmondhatom.
És már mondta is:
kómirelű kőtyual
kamórile kütyőul
kumaróli ketyüől
kőmuraló kityeül
kümőrula kótyiel
kemürőlú katyóil
kimerülő kutyaól
–Jó, jó, de ennek semmi értelme sincs. Mi az, hogy kimerülő kutyaól? – szólt Aromo. – Kimerülhet egy zseblámpaelem, vagy esetleg egy hegymászó, de egy kutyaól?
–Esetleg elfárad – vetette közbe Vacskamati. – Miért ne fáradhatna el egy kutyaól?
–Vagy a kutya nagyon nyomja belülről – kelt Bruckner Szigfrid is Ló Szerafin védelmére.
–Rendben – mondta Aromo –, de a módszer, ahogy a verset írtam, mégis az én találmányom.
–Ez igaz – hagyták helyben a többiek.
–Találmánynak nem rossz – epéskedett Nagy Zoárd –, csak versnek.
Mikkamakka megint csengetett.
–Halljuk az utolsó versenyzőt!
Nagy pironkodva előállt Dömdödöm, akiről mindenki tudja, hogy csak annyit tud mondani: dömdödöm.
Így szavalt:
Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.
–Nem ér! – rikoltozott Bruckner Szigfrid. – Akkor én meg azt mondom, hogy:
Prampapam, prampapam,
prampa-prampa-prampapam.
–Nono – mondta Mikkamakka –, csak azért kiabálsz, mert nem tudod, mit jelent Dömdödöm verse.
–Miért, mit jelent?
–Azt, hogy mindannyiunkat nagyon szeret.
–Engem is? – kérdezte gyanakodva Bruckner Szigfrid.
–Persze, téged név szerint is megemlített – mondta Mikkamakka.
–Éljen Dömdödöm – kiáltott Bruckner Szigfrid –, adjuk neki az első díjat!
–Adjuk! – kiabálták a többiek.
Mikkamakka és Maminti egy babérkoszorút helyezett Dömdödöm fejére.
–Te győztél – mondták neki.
–Majd kölcsönadhatod a krumplifőzelékembe – veregette meg a győztes vállát Bruckner Szigfrid.
Dömdödöm meg boldogan elindult az erdő felé, és fennhangon dúdolgatta a győztes verset.
Dömdödöm, dömdödöm,
dömdö-dömdö-dömdödöm.
Megjelent a Móra Kiadó gondozásában, illusztrálta Buzay István
További mesékért KLIKK IDE
Gyere és jász velünk értékes ajándékokért! Töltsd fel képedet és nyerj!